Van az a pont, amikor az ember már nem politikai elemzést akar írni, hanem egyszerűen odanyúlna, mint egy ideges nagynéni a családi ebéden, és finoman, de határozottan kicsavarná a telefont valakinek a kezéből, majd belevágná a leveseskondérba.
Na, itt tartunk Magyar Péter esetében.
Komolyan, valaki. Bárki. Egy gyakornok. Egy szomszéd. Egy arra tévedő pizzafutár. Vegye már ki azt az átkozott telefont a kezéből, mielőtt még egy újabb hajnali, "na most megmondom" poszt születik, amit másnap három különböző irányból kell magyarázni, mint egy rosszul sikerült időjárás-jelentést, és bezuhan a fél tőzsde.
Mert értem én, hogy lendület, hitelesség, közvetlenség. Csak ez így nem közvetlenség, hanem digitális garázdálkodás. Egy leendő államférfi nem úgy viselkedik a Facebookon, mint egy turnébuszból kiszabadult, betépett rocksztár, aki épp rájött, hogy van Wi-Fi és véleménye is.
Valahol létezik egy PR-os. Tudom, hogy létezik. Egy szomorú, kávéba kapaszkodó ember, aki minden értesítésnél összerezzen, és halkan annyit suttog: "ne… kérlek most ne…". Na, őt kellene elővenni, leporolni, és ráereszteni a helyzetre, mint egy tűzoltót egy már égő, de még menthető házra.
És ha már mentőakció, akkor a poros tálcát is vigyék el messzire. Olyan távolságba, ahol már a gravitáció sem találja meg. Nem azért, mert bárki irigy lenne a performanszra, hanem mert van az a kulturális határ, ahol a "karakterépítés" hirtelen gasztronómiai horrorrá válik. A fogak között pergő béls… nos, maradjunk annyiban, hogy ez még mindig nem tartozik a nemzeti minimumhoz.
A "First Lady, izé, First Man" kérdéskör meg külön fejezet. Jó lenne néha egy fél lépés hátra. Nem eltűnni, nem háttérbe száműződni, csak egy leheletnyi szünet. Mint amikor egy színpadon valaki érzi, hogy most nem neki kell a reflektorban állni, hanem hagyja a másikat egy mondatnyi levegőhöz jutni.
Mert most az egész olyan, mint egy improvizált előadás, ahol mindenki egyszerre beszél, a mikrofon visszhangzik, és a közönség már nem tudja eldönteni, hogy tapsoljon, nevessen, vagy csak csendben kijáratot keressen.
Szóval tényleg: telefon ki. PR be. Tálca el. Kíséret egy lépéssel hátrébb.
És máris van esély arra, hogy a politikai szappanopera helyett valami egészen szokatlan történjen: kormányzás.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése