Magyarországon a tragédiák már rég nem feketébe öltözve érkeznek, hanem kommentmezőkben, caps lockkal és három felkiáltójellel. Régen azt hittük, a dráma ott kezdődik, ahol eltűnik a közpénz, ahol az „1G” már nem betű, hanem életérzés, és ahol a hatalom úgy ragad, mint a kiömlött méz a parlamenti szőnyegen. De kiderült: ez csak a díszlet. A valódi tragédia a casting.
Mert miközben a nézőtéren egyre hangosabb a „változást!”, a színpadra végül nem Hamlet lép, hanem egy félresikerült statiszta, aki még a saját mondatait sem tudja visszamondani, de azt legalább szenvedéllyel üvölti a semmit. A közönség pedig ül, nézi, és egy ponton már nem is azt kérdezi, hogy „ez most komoly?”, hanem inkább azt, hogy „ez az egyetlen opció?”
Így születik meg a modern magyar abszurd: az egyik oldalon a rutinos rendszer, amelynek már a nyikorgása is intézményesült, a másikon pedig a „na majd most!” brigád, akiknek a teljes politikai programja egy háromszavas varázsige.
Olyan ez az egész, mint egy rosszul sikerült társasjáték, ahol minden körben ugyanazt a kártyát húzzák: „Orbán takarodj.” És ennyi. Nincs „mi legyen helyette”, nincs „hogyan tovább”, csak a nagy, üres hely, amit lelkesedéssel próbálnak kitölteni.
És itt jön a csavar, ami már nem is csavar, inkább egy rozsdás csavarhúzó a valóság húsában: a rendszer nem attól erős, hogy hibátlan, hanem attól, hogy az alternatíva nevetséges. Nem kell különösebben jónak lenni, ha a kihívó saját árnyékában is megbotlik, pont elég nem szánalmasan nevetségesnek vagy nevetségesen szánalmasnak lenni.
Ez a valódi mélypont. Nem a lopás, nem a cinizmus, nem a politikai szlogenek kopottas zaja, hanem az, hogy egy egész országnyi elégedetlenség végül egy olyan figurában csapódik le, aki nem megoldás, csak hangosabb panasz. Egy bukott lovag, aki zászló helyett inkább saját múltját lengeti, mögötte pedig egy csapat, amelynek az egyetlen stratégiája, hogy elég hangosan kiabáljanak ahhoz, hogy ne kelljen mondaniuk semmit.
És az ember ilyenkor nem dühös lesz, hanem furcsán csendes, mert rájön, hogy nem az a kérdés, hogy ki fog nyerni, hanem az, hogy van-e egyáltalán mit megnyerni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése