Üdvözöllek a digitális szalonomban, ahol a levegő meglepően tisztább attól a naptól kezdve, hogy a bináris politikai mérgek nagy részét egyszerűen kitakarítottam a bejáratnál.
Úgy látszik, elérkezett az az aranykor, ahol a gondolkodás már csupán két színárnyalat választása közötti kényszerképzet, és ha valaki nem akarja éppen narancssárgára festeni a kerítést, vagy nem érzi magán a visszavonhatatlan áradás sós ízét, az máris a másik oldal fizetett ügynöke, esetleg egyenesen a nemzet sötét oldalának a rejtett ügynöke.
A demokrácia ma már abban merül ki, hogy milyen stílusosan gyalázzuk azokat, akik nem tapsolnak elég hevesen a saját megváltónk lábnyomának, miközben az érvek helyét átvették a digitális szent háborúk, ahol a semlegesség az árulás legmagasabb foka.
Hirtelen és átmenet nélkül lettem a nép ellensége, csak mert nem kívánom az életemet egy kétpólusú skizofrénia oltárán feláldozni, ahol a közbeszéd definíciója kimerül a „velünk vagy az ellenséggel” őrületében.
Mivel a fizetésemet nem utalja semmilyen pártközpont, és nem célom az influenszer-lét dicsőséges csúcsait sem meghódítani, élek az alkotmányos jogommal, ami ebben a mikrokörnyezetben nem más, mint a digitális kitiltás felszabadító ereje.
Úgy döntöttem, hogy az én falaim között a demokrácia nem a gyűlölet szabad áramlását jelenti, hanem azt a szent és sérthetetlen jogot, hogy mindenkit, aki a politikai türelmetlenségével zavarja a délelőtti kávém nyugalmát, egyetlen kattintással a digitális süllyesztőbe küldjek, mindenféle átmenet, magyarázat vagy politikai korrektség nélkül.
Én vagyok a saját kis világom diktátora, és ez a leghatékonyabb demokrácia, amit valaha megtapasztaltam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése