Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 840.

 

A Demokrácia Cirkusza 

 
 

 
Fellépnek: a Kommenthuszárok és az Átlagos Szavazó (aki mindig más)
A porond közepén áll a demokrácia. Kissé megviselt, kicsit poros, de még mindig mosolyog, mert ez a dolga. Körülötte pedig ott nyüzsög a teljes társulat.
 
Először belovagol a Kommenthuszár, kezében billentyűzet, vállán morális fölény, és hangosan kiált: „Fáj ugye? Ez demokrácia!”
 
Majd gyors mozdulattal kioszt néhány jelzőt, mint cukorkát farsangkor, csak ezek ragacsosak, és nem édesek, hanem maróan savanyúak A produkció végén elégedetten bólint, hiszen a szabadság ma is győzött.
 
Utána színpadra lép a Liberalizmus Őrzője, aki gondosan elmagyarázza, hogy minden véleményt tiszteletben kell tartani, de azért utána azonnal hozzáteszi, hogy a másik oldal tulajdonképpen egy félresikerült történelmi kísérlet, amit jobb lett volna már rég bezárni egy vitrinbe.
 
A közönség tapsol. Nem azért, mert egyetért, hanem mert mindenki biztos benne, hogy most éppen nem ő a célcsoport. 
 
És ekkor halk zene hallatszik, füst gomolyog és megérkezik a Bölcs Megfigyelő, aki fölényesen megszólal: „A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.”
 
A közönség elcsendesedik, és mindenki körbenéz. Hol van az átlagos szavazó?
 
Valaki hátul gyanús, de nem, ő túl okos. Valaki elöl? Nem, ő túl tájékozott. Végül mindenki megnyugszik, úgy látszik, az átlagos szavazó biztos nincs jelen. Szerencsére.
 
A porondon közben a demokrácia próbál megszólalni, de a mikrofonját épp elvitte a Kommenthuszár, mert szüksége volt rá egy CAPS LOCK-os monológhoz.
 
A műsor csúcspontján minden szereplő egyszerre kezd beszélni: „Ez itt szabadság!”„Ez itt káosz!”„Ez itt az én véleményem!”„Ez meg nem számít!”
 
A demokrácia pedig csak áll, néha köhint egyet, néha megpróbál közbeszólni, de mindig akad valaki, aki jobban tudja nála, mit is akart mondani.
 
A függöny lassan legördül. A közönség hazamegy, és még lefekvés előtt gyorsan megír egy kommentet arról, hogy az egész előadás mennyire borzalmas volt, és hogy tényleg nem csoda, a demokrácia nem működik.
 
Majd másnap újra jegyet vesz ugyanarra az előadásra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...