Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 863.

 

Van az a pillanat, amikor a diplomácia felnéz a naptárra, majd vissza a hírekre, és halkan megkérdezi: ez még ugyanaz a hét?”
 



 
Hétfőn még meghívás. Kedden már feltételes barátság. Szerdán finom pontosítás. Csütörtökön határozott fordulat. Pénteken pedig megszületik a nagy mű: ha jön, letartóztatjuk.
 
Ez nem kommunikáció, ez heti menü. Csak itt a desszert mindig meglepetés, és általában bilincs ízű.
 
A főhős pedig olyan, mint egy rózsadombi Pinochet light verzió a Tesco gazdaságos polcáról: kívülről határozott, belülről viszont folyamatosan újrakalibrálja a valóságot. Nem az történik, amit mond, hanem az, amit másnap már máshogy mond. Az orr nem nő meg, csak a narratíva hajlik, mint a friss kifli. 
 
Közben a stratégia pofonegyszerű: mondj valamit hétfőn → cáfold kedden → magyarázd szerdán → erősíts rá csütörtökön → borítsd fel pénteken.
 
Szombaton pihenőnap, vasárnap pedig összefoglaljuk, hogy "mindig is így volt".
A külvilág meg ott áll, mint egy kissé fáradt könyvelő, aki próbálja vezetni az eseményeket: "Hétfő: meghívás. Kedden törölve. Szerdán visszaállítva. Csütörtökön módosítva. Pénteken… letartóztatás?"
 
A végén már nem toll kell, hanem radír. Az a biztos.
 
És a legszebb az egészben, hogy mindez teljes komolysággal zajlik. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga: meghívni valakit, majd közölni vele, hogy hozza magával az útlevelét, meg egy ügyvédet is, biztos, ami biztos.
Ez már nem diplomácia. Ez egy heti bontású abszurd sorozat. És minden nap új epizód.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk