Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 871.

 

A modern fiatalság egy különös élőlény. Nem teljesen ember, nem teljesen algoritmus, inkább egy folyamatosan frissülő alkalmazás, amelynek fő funkciója: látszani. Nem lenni, hiszen az túl régi verzió.
 
 

 
Reggel felkel, de csak azért, hogy dokumentálja. Kávét főz, de az íze másodlagos, a hab textúrája viszont stratégiai kérdés. A nap első gondolata nem az, hogy „mit alkotok ma?”, hanem hogy „mit posztolok ma?”. A teljesítmény? Az egy régi, poros fogalom, valahol a floppy lemezek és az erkölcsi iránytű mellett porosodik egy digitális padláson.
 
A vélemény viszont az van. Bőséggel. Szinte ipari mennyiségben. 
 
Olyan könnyedén osztogatják, mint más a szórólapokat egy aluljáróban. Mindenhez értenek, legyen az gazdaság, geopolitika, lélekbúvárkodás, univerzum. A tudás mélysége? Nos, az inkább sekély víz, de legalább nagy hullámokat ver.
 
A vita műfaja is új értelmet nyert. Nem cél a megértés, hiszen az túl bonyolult. A cél a jól odamondás. A mondat nem akkor jó, ha igaz, hanem ha üt. Mint egy verbális boxmeccs, ahol nem pontoznak, csak hangosabban kell kiabálni. A győztes az, aki több lájkot visz haza, mint egy digitális trófeát.
 
És ott van a morál kérdése is. Régen ez iránytű volt. Ma inkább dekoráció. Jól mutat, ha kell, elő lehet venni, de a mindennapi használata, hát, az nem kötelező tartozék. A nihilizmus pedig nem filozófiai álláspont, hanem hangulatjel: egy vállrándítás emoji.
 
Közben persze megy a pózolás. A világ egy végtelen kifutó, ahol mindenki modell, csak a kollekció ugyanaz: egy kis felsőbbrendűség, egy adag káröröm, és egy csipet lenézés azok felé, akik nem értik. Hogy mit nem értenek? Az mellékes. A lényeg, hogy ők nem.
 
És mégis, valahol a zaj mögött, a filterek alatt, a gondosan szerkesztett valóság réseiben ott bujkál néhány makacs kivétel. Akik még csinálnak valamit, nem csak mutatják. Akik nem minden vitát akarnak megnyerni, csak néhányat megérteni. Akiknek a teljesítmény nem hashtag, hanem folyamat.
 
Ők kevesen vannak. De pont ezért feltűnőek. Mint egy valódi mondat egy kommentfolyamban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...