Van az a pillanat a kommentmezőben, amikor hirtelen kinyílik egy láthatatlan ajtó, és betódul egy kisebb, de annál lelkesebb kórus. Nem kérdeznek, nem mérlegelnek, csak felcsendül a refrén: „meg vagytok véve!” Mintha ez egy univerzális kulcs lenne, ami minden vitát egy mozdulattal lezár. Egyfajta politikai „enter” billentyű, amit ha lenyomsz, már nem is kell tovább gondolkodni.
Az egészben az a legszebb, hogy ez a vád többnyire olyanoktól érkezik, akik közben teljes átéléssel szurkolnak egy aktuális kedvencnek, mintha egy több évados sorozat főhőséről lenne szó. A különbség csak annyi, hogy itt nem forgatókönyvírók dolgoznak, hanem a valóság, ami hajlamos kevésbé elegáns fordulatokra.
Közben meg ott áll a „megvásároltság” kérdése, mint egy rosszul kitöltött számla: nincs rajta összeg, nincs rajta aláírás, de mindenki biztos benne, hogy ki lett fizetve. Pedig van egy apró, makacs szabály, mely szerint ha valaki pénzt ad, akkor cserébe elvár valamit. Onnantól kezdve a vélemény már nem vélemény, hanem szolgáltatás.
Olyan, mint egy zenegép a presszó sarkában: bedobod az érmét, és az szól, amit kérnek.
A politika ráadásul nem egy stabil kőszobor, inkább egy folyton mozgó kirakós. Ami ma elv, holnap lehet taktika, ami ma irány, holnap kerülőút. Nem kell messzire menni példáért, a történelem tele van olyan fordulatokkal, ahol szereplők és eszmék helyet cseréltek, mintha csak egy rosszul szervezett táncpróbán lennénk.
És akkor ott van az örök érv: „de hát a másik lop”. Ez az a pont, ahol a logika finoman ledobja az ékszíjat és szabadságra menekül. Mert ha valaki nem szimpatikus, attól még nem biztos, hogy a következő választás egy jobb alternatíva lesz. Néha inkább csak egy másik változata ugyanannak a történetnek, új borítóval, de régi tartalommal.
A rajongás dinamikája pedig külön kis tanulmányt érdemelne. Mindig van egy új név, egy új remény, egy új „most aztán tényleg” pillanat. Aztán telik az idő, és a tegnapi hős már csak egy lábjegyzet, ahelyét pedig elfoglalja valaki más, akiben ugyanazt keresik, amit előzőleg sem találtak meg.
A végén pedig marad egy csendesebb kérdés, amit ritkábban tesznek fel: nem az a furcsa, hogy ki lett megvéve, hanem az, vajon ki az, aki egyáltalán hajlandó gondolkodni a zajon túl. Mert a hangos állítások gyorsak és kényelmesek, de a valóság ritkán ilyen egyszerű.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése