Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 836.

 

A pesti flaszter magánya, avagy a haladó lét elviselhetetlen könnyűsége

 
 

 
Nincs sanyarúbb, egyben dicsőségesebb sors ma a Kárpát-medencében, mint a magyar liberálisé. Miközben a világ kint dübörög, és a történelem kereke épp valahol egy kátyúban vesztegel, hősünk élete maga a háborítatlan, gluténmentes zen.
 
A reggeli rituálé
 
A nap nem a kakasszóval kezdődik – az túl rusztikus és kirekesztő –, hanem a zabtej lágy csobbanásával. Emberünk elmélyülten keni a vegánszendót, melynek íze leginkább a jól átgondolt újrahasznosított papírra emlékeztet, miközben a kislánya épp traktorosnak öltözik, ő meg elégedetten konstatálja, hogy a nevelés sikeres, a társadalmi nemek képlékenyek, mint a reggeli smoothie-ja.
 
A parki idill
 
Lent a parkban a menhelyi kutya (akinek neve természetesen valami ironikus, mondjuk „Kormány”) végzi a dolgát. Ez az egyetlen alkalom, amikor hősünk érintkezik a földdel, de persze biológiailag lebomló zacskóval a kezén, mert a felelős állattartásnál csak a lelkiismeret-furdalás fontosabb.
 
Politikai stratégia: a „Laissez-faire”
 
Minek ide paprikaspray vagy bármi, ami fizikai aktivitást igényel? A fitneszbérlet amúgy is csak porfogó, a hízás pedig a kényelmes jólét és a szénhidrát-alapú ellenállás jele. A „NEM FOG MINKET MEGOSZTANI” táblák a sufniban porosodnak, hiszen minek festeni, ha az ellenfél épp egy politikai éhezők viadalát rendez a túloldalon?
 
„Sose zavard meg az ellenséget, amikor épp látványosan lábon lövi magát.” – szól a pesti kávéházak ősi, latte-habba írt bölcsessége.
 
A munka gyümölcse
 
Aztán jön a nap fénypontja: kinyílik az almáslaptop. A képernyő fényében valahol mélyen megcsillan a remény. Indul a PREZI, így, csupa nagybetűvel, készülnek a slide-ok a következő gender-konferenciára, ahol tizenöten fogják egymásnak bólogatva megállapítani, hogy a világ akkor lenne a legjobb hely, ha mindenki ilyen elviselhetetlenül ráérne.
 
Egy korty latte, egy kis nosztalgikus révedés az utolsó ozorai naplementére, és a lelkiismeret tiszta: a haza sorsa el van intézve. Legalábbis a következő prezentációig.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk