Van az a kormányalakítás, ami már nem is kormányalakítás, hanem egy több évados sorozat pilotja, ahol még a szereplők fele sincs meg, de a plakát már kint van a megállóban.
Tizenhat szék, hét biztos ember, a többi helyre casting. Nem jelölés, nem kiválasztás – casting. Mintha egy stúdió keresné a tökéletes stábot: "keresünk hiteles gazdasági szakértőt, aki egyszerre tud komolyan nézni és bármit megmagyarázni, ha a matek elfárad."
A már bejelentett nevek? Ők a főszereplők, akik már átestek a próbafelvételen. Tudják, hol van a kamera, mikor kell bólogatni, és mikor kell azt mondani, hogy "dolgozunk rajta". A többiek meg még a folyosón melegítenek, szöveget gyakorolnak, és várják, hogy rájuk nyíljon az ajtó: "következő!"
És itt jön a műfaji csavar: a stáb annyira sokszínű, hogy már nem is tudni, hol ér véget a politika és hol kezdődik a castingügynökség portfóliója.
Van itt minden, mint egy túlpakolt szereplőválogatáson: aki tegnap még színpadon volt, ma már szakpolitikai háttéremberként próbál, más meg olyan pályáról érkezik, ahol a "kamera előtti rutin" alapkövetelmény. A lényeg ugyanaz: jól kell állnia a fénynek.
A rendezői instrukció pedig változatlan: "Legyen magabiztos, de ne túl konkrét. Mondjon sokat, de ne köteleződjön el. És ha lehet, működjön minden szerepben, ha a jelenet úgy kívánja."
A végén majd összeáll a teljes csapat, szépen, mint egy gondosan kiválasztott szereposztás. Csak a nézőtéren ülők vakarják a fejüket, hogy ez most egy ország vezetése, vagy egy casting, ahol a forgatókönyvet majd utólag írják meg?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése