Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1000.

A hőszivattyús paradigma és a szakpolitikai elragadtatás


 

A belvárosi romkocsmák mélyén, ahol a kézműves szóda ára vetekszik egy kisebb afrikai ország GDP-jével, a progresszív értelmiség újabb egzisztenciális válsággal küzd. A probléma nem a világvége, nem is a globális felmelegedés, hanem az a fém doboz a falon, amit a lakástulajdonos nagy kegyesen felszereltetett: az inverteres klíma.

"De miért nem kapcsol ki? Hiszen 6-kor ki kell! Kötelező!" – kérdezi kétségbeesve az öko-aktivista, miközben gyanakvóan méregeti a csendesen duruzsoló kültéri egységet. "Ez biztosan a nagyvállalati lobbi műve, ami folyamatosan pörög, és szívja el a bolygó maradék energiáját!"

Nem értik a modulációt. Nem értik, hogy az inverter épp azért van, hogy a kompresszor ne kapcsoljon ki-be, mint egy idegbeteg, hanem finoman, gazdaságosan tartsa a hőmérsékletet a megfelelő szinten. Számukra a technológia egy fekete doboz, egy varázslat, amit csak a rendszer érthet, és ami – természetesen – csakis az elnyomást szolgálja.

Ám a technológiai analfabetizmus okozta szorongás pillanatok alatt elillan, amint a telefonjuk képernyőjén megjelenik Kapitány miniszter friss posztja. A szorongó, klímával vívódó progresszív tekintetekben hirtelen felcsillan a vallásos áhítat. A klíma működési elve irrelevánssá válik; a bonyolult fizika helyét átveszi az egyszerű, tiszta rajongás.

Mert a klíma csak hűt, de Kapitány miniszter irányít.

Az öko-tudatos, de az inverteres technológián megbukó tömeg egy emberként dől hátra, és a digitális térben, egyetlen engedelmes osztással (share) fejezi ki háláját. A fényesre nyalt képernyőn a miniszter arca tükröződik, a morális felsőbbrendűség pedig végre átjárja a szobát – függetlenül attól, hogy a klíma épp 18 vagy 24 fokot fúj-e, hiszen a lényeg, hogy a hit stabil, az inverter pedig... nos, az valami olyasmi, amit majd a következő választás után ráérnek megérteni.

Vagy talán még akkor sem. De sebaj, a megosztás már megtörtént, a lojalitás pedig, mint tudjuk, sokkal jobb hatásfokkal működik, mint bármilyen energiatakarékos hűtőberendezés.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...