Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 974.

 A "Zsolti bácsi" multiverzum, avagy hogyan keressünk 48 ezer eurót a semmiből


 


Régen a mesékben a hősök sárkányokkal küzdöttek, vagy hétpróbás kalandokon mentek keresztül, hogy elnyerjék méltó jutalmukat. A modern politikai szappanoperák világában azonban elég egyetlen, jól időzített megvilágosodás, és máris gurulnak az eurók.

Bangó Sanyika esete iskolapéldája a posztmodern memóriának. Sanyi története ugyanis olyan, mint egy jóféle, korosodó bor: idővel nemcsak tisztul, de az ára is meredeken emelkedik. Eleinte, amikor Sanyi még csak csendben morfondírozott a Szőlő utcai traumákról, a tettes – nevezzük nevén, vagy inkább sehogy – egy arctalan, öltönyös fantom volt. Egy homályos árnyék a múltból.

Ám a választások után eljött a fényes pillanat! Sanyi agyában a köd felszállt, és egyetlen villanás alatt képbe került Zsolti bácsi. Hogy ki ő? Azt csak Sanyi tudja, meg a számlájának a végösszege. A memóriája ugyanis olyan, mint a rugalmas költségvetés. Néha visszakozik, aztán megint teljes magabiztossággal állítja, hogy Zsolti bácsi igenis létezik, és valószínűleg már akkor is öltönyt viselt, amikor épp a semmiből bukkant elő.

Füssy Angéla és az alapítványa közben a háttérből menedzseli a drámát, mint egy vidéki színház lelkes, de kissé zavaros rendezője. A legszebb az egészben a hivatásos megvilágosodás üzleti modellje: a Kontroll interjúja nem csupán újságírás, hanem egyfajta befektetési tanácsadás is. Sanyi 48 ezer euróért cserébe szállítja a sztorit, a tiszások pedig lelkesen nyitják a bukszát, hiszen ki ne fizetne szívesen egy kis exkluzív igazságért?

Juhász Péter is ott bábáskodik a projekt felett, 256 ezer eurós "szakértői" díjért cserébe, ami már szinte a nemzetközi tanácsadó cégek árfolyamát súrolja. De hát az igazság drága mulatság, főleg, ha valaki ennyire bizonytalan a saját emlékezetében.

Várjuk a nagy leleplezést: vajon Zsolti bácsi egy hús-vér személy, vagy csak egy igen drága, digitális hallucináció, amit a politikai kampányok forró levegője gyúrt össze? Ha esetleg kiderülne, hogy Zsolti bácsi nem is létezik, Sanyi és Juhász bizonyára már készíti is a visszautalási bizonylatokat, bár ismerve a piaci viszonyokat, a megvilágosodás költségeit valószínűleg nem szokás visszafizetni – a szellemi útmutatásnak ugyanis nincs garanciája.

Sanyi története tehát végső soron tanulságos. Ha az embernek elég nagy a fantáziája, és tudja, kinek kell éppen elmondani, hogy kit kell gyűlölni, a Szőlő utcai homályból könnyen válhat egy kényelmes, euróban számlázható életpálya.

Zsolti bácsi – ha létezik, ha nem – biztosan elégedetten hátradől a képzeletbeli foteljében. Végül is, nem mindennapi teljesítmény 48 ezer eurót csinálni egy öltönyös fantomból.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...