Agymenés 976.

 Az önfeledt amnézia iskolája, avagy hogyan váltsunk kérdőjelből ponttá egyetlen karrierváltással

 

Üdvözöljük a kormányzati kommunikáció legújabb fejlesztésű részlegén, ahol a memória nem egy képesség, hanem egy opcionális szoftverfrissítés, amit jobbára el is utasítunk.

Emlékeznek még arra a lelkes, éles szemű riporterre, aki a Szőlő utcai ügyekben úgy kergette a válaszokat, mint véreb a postást? Nos, az a hölgy már nem lakik itt. Illetve de, csak most már a másik oldalon ül, és a "Miért nem?" kérdőjeleket sikeresen lecserélte a "Nem tudom, nem volt téma" típusú, kényelmesen puha kijelentésekre.

A módszer pofonegyszerű.

* A "Szondi-átalakulás": Vedd fel a legkomolyabb, "tényleg, én is épp most hallok erről először" arckifejezést. Ez a szemöldök finom összehúzásával és egy enyhe, értetlen fejbiccentéssel érhető el.

* A "Kormányülési Védőháló": Bármilyen kínos kérdésre – legyen az tanúk lefizetése, négymilliós honoráriumok vagy épp a szomszéd kutyájának gyanús ugatása – a válasz szentimentális egyszerűséggel: "Ez nem került szóba a kormányülésen."

Ez egy zseniális technika. A kormányülés ugyanis egyfajta szelektív vákuumként működik, és oda csak azok az ügyek jutnak be, amik épp kellemesek a közérzetnek. A többi egyszerűen elpárolog a folyosón, vagy fennakad a titkársági szűrőn.

A Szőlő utcai botrány új fejezeteiben a tanúk már nem is tanúk, hanem csak performerek egy rosszul megírt szappanoperában, ahol a főszereplők egyre zavarodottabban próbálják elmondani a szövegüket. A közönség pedig – még a kormánypárti szimpatizánsok is – értetlenül pislognak, vajon hol van az a lendület, amivel régen ízekre szedték a hazugságokat?

Nos, kedves nézők, a lendület nem tűnt el, csak átalakult. A kérdezés izgalma helyett most a "nem tudom" művészete dominál. Szondi Vanda és csapata bizonyítja azt, ha elég sokáig mondod, hogy nem tudsz semmiről, egy idő után a valóság is úgy tesz, mintha ő sem létezne.

Végső soron a magyar közélet legszebb hagyománya az, hogy a kérdéseket nem megválaszolni, hanem egyszerűen csak elfelejteni kell. Ez a szóvivői stratégia pedig – ha másra nem is – arra mindenképp jó, hogy a sajtótájékoztatók végére mindenki olyan üres fejjel távozzon, amilyen üresen a szóvivők érkeztek.