Gasztro-politikai bűvészmutatvány: A Kapitány-menü
Aki
azt hitte, hogy a magyar vendéglátóipar már nem tud újat mutatni a
gerinc nélküli alkalmazkodás terén, az nagyot tévedett. A legújabb
innováció nem a konyhában, hanem a gerincoszlopok teljes hiányában
született.
Egy hamburgerezőnek
sikerült az a bravúr, hogy egyszerre csússzon be kényelmesen egy állami
potentát hátsójába, miközben giccses, jótékonykodó mosollyal az arcán
továbbra is a profitot hajhássza.
A
recept egyszerű, mégis hátborzongató: vegyél egy marék marketinget,
keverd össze egy kanál határtalan szervilizmussal, és süsd addig, amíg a
vendégnek már a hír hallatán is gyomorrontása lesz.
A
„Kapitányburger” nem csupán egy étel; ez egy állásfoglalás. Egy olyan
állásfoglalás, amely azt üzeni, hogy ha elég közel vagy a Parlamenthez, a
kulináris élvezeteknél sokkal fontosabb az ízlésficamos hízelgés.
A
marketinges szöveg egyenesen költői magasságokba emelkedik a
nyáladzásban. Az „Ó Kapitány, Kapitányom!” felütés után az ember már
csak azt várná, hogy a burgerek mellé díszőrséget is állítanak. A
„Magyarország javára fordított burgersütési tapasztalat” pedig
valószínűleg a modern gasztronómia legsötétebb vicce: vajon a húspogácsa
méretét is a miniszteri iránymutatások alapján szabják meg?
A
legnagyobb forradalom azonban nem is az ételben, hanem a
hatásmechanizmusban rejlik. Míg egy átlagos kifőzdébe azért tér be az
ember, hogy jól lakjon, és a rossz minőség miatt csak utólag kezdjen el
émelyegni, itt a folyamat már az ajtón való belépés előtt lezajlik.
Ezt nevezik az előrehozott gasztro-pszichológiai hatásnak, ugyanis mire
a 3990 forintos, „hazafias” árazású burgert megkapod, a gyomrod már rég
tiltakozik a hirtelen kormánypártivá vált, negédes jóemberkedés ellen.
Gratulálunk, Kapitányok! A burger lehet, hogy nem lett jobb, de a nyalizásban már most világszínvonalat képviseltek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése