Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 993.

 Cirkusz a fenyvesben, avagy a nagy tusnádfürdői porondmester-választás


 

Képzeljük el a jelenetet: Erdély, friss levegő, békésen bámuló medvék, és a háttérben dübörög a százmilliós állami hakni. A nagyszínpadon már hangolnak a megszokott fellépők, a büfében mérik a rántott húst, amikor a kerítésen kívül feltűnik a Legújabb Attrakció. Napszemüveg fent, telefon a kézben, élő közvetítés elindítva.

"Nem mernek beengedni! Félnek a fénytől, félnek a mikrofontól, félnek tőlem!" – kiáltja a vadul szorongatott telefonjába a politikai porond legfrissebb kötéltáncosa, miközben a követők lájkokkal fűtik a közvetítést. Belülről ugyanis nem jött VIP-kártya, így marad a kerítésen túli sárdobálás, ami – valljuk be – a műfaj legolcsóbb, mégis legnézettebb eleme.

A sátrak mögül azonban kibújik a főszervező, kezében egy pohár borral, és a világ legnyugodtabb, egyben legcinikusabb mosolyával csak annyit mond:
"Figyelj, haver… vagy Péter… vagy akárki is vagy épp ezen a héten. A cirkuszba sokféle mutatványos kell, de az ugródeszkát nem adjuk oda annak, aki tegnap még a mi sátrunkban szedte a jegyet, ma meg már ránk akarja gyújtani az egészet. Áruló bohócokkal nem vitatkozunk, nekik ott a porond szélén a gumicsont, rágják csak azt."

A közönség pedig ott áll a két tűz között, és a fejüket kapkodják, mint egy rossz teniszmeccsen. Az egyik oldalon ott a Régi Motoros, aki már harminc éve ugyanazt a monológot mondja a színpadról, miközben a háttérben halkan durrog a költségvetés. A másik oldalon meg az Új Titán, aki tegnap még bent ült a VIP-ben, ma meg kintről kiabálja, hogy bent mindenki korrupt – miközben pontosan ugyanazokat a fogásokat használja, amiket bent tanult.

Végül a néző csak annyit lát, hogy a belépőjegyet ő fizette, a műsorvezetés katasztrofális, a két főszereplő pedig valójában tökéletesen kiegészíti egymást. Mert mi lenne a hangos, sértett akrobatával a dörzsölt, dörzsölt porondmester nélkül? Semmi. Így legalább garantált a telt ház, a medvék meg inkább messziről elkerülik a tábort, mert még nekik is sok ez a dumaszínház.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...