Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 992.

 Az évszázad üzlete: A 0,4 százalékos boldogság

 

Épül-szépül az ország, és végre elérkeztünk a Kánaán kapujába! A pedagógustársadalom, amely oly sokáig sóvárgott a nagybetűs VÁLTOZÁS után, végre megkapta a választ: a várva várt bérrendezés mértéke nem holmi unalmas, két számjegyű unalom, hanem egyenesen a precizitás diadala: 0,4 százalék.

Igen, jól olvasták. Ez nem elírás, ez filozófia!

Míg a korábbi évek "agresszív" és "átgondolatlan" tíz-, húsz-, sőt harmincszázalékos emelései csak összezavarták a pedagógusok pénzügyi tudatosságát – hiszen valljuk be, ki tud hirtelen bármit is kezdeni ennyi többletpénzzel? –, az új, mikroszkopikus emelés a mértékletesség iskolapéldája. Ez a 0,4 százalék nem kényeztet el, nem tesz tönkre a gazdagság terhével, csupán finoman jelzi hogy a tanár élete nem a pénzről szól, hanem az elhivatottságról.

A kormányzat (vagy épp az aktuális, Tisza-színbe öltözött álomvilág) végre megértette a népakaratot. Ha változást kértek, hát változás lett! A korábbi, pökhendi nagy növekedések helyett kaptak egy olyan elegáns, alig észrevehető növekményt, amely még a legképzettebb matematikusnak is fejtörést okoz, ha ki akarja mutatni a fizetési papíron.

Ez a 0,4 százalék nem a fizetésről szól. Ez egy szimbólum. Olyan, mint egy étteremben a fogpiszkáló a tízfogásos vacsora után. Elvileg része a szolgáltatásnak, de igazából csak azért van ott, hogy tudjuk, valami történt.

Úgyhogy kedves kollégák, ne keressék a tévedést a Magyar Közlönyben! Ez nem hiba, ez egy művészeti alkotás. A bőség zavara után végre megtanulhatjuk értékelni a semmi közeli valamit is. Aki pedig még mindig a régi, két számjegyű emeléseket hiányolja, az valószínűleg nem érti az új kor szellemét: a kevesebb néha, nos, néha csak 0,4.

Gratulálunk a történelmi jelentőségű döntéshez! A pedagógusok pedig tartsák meg a hátramaradt 0,6-ot aprópénznek – a következő nagy reformig biztosan kitart.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk