Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 965.

 A Celeb-mentes jövő, avagy amikor a rutin már csak teher


 


Az OMSZ történetének egyik legkínosabb hibáját sikerült végre kijavítani. Valaki 22 éven keresztül folyamatosan, minden kormány alatt képes volt hitelesen, érthetően és szakmailag kifogástalanul tájékoztatni a lakosságot. Micsoda amatőrizmus!

A friss miniszteri logika szerint ugyanis a szóvivői szék – ami köztudottan egy olyan veszélyes poszt, ahol a fő feladat a szaktudás lefordítása a köznyelvre – nem tűrheti a celebarcokat. Mert hát mi az, hogy valaki 22 év után is felismerhető? Az már szinte gyanús. Az már nem is szakmaiság, az intézményvédő reflex. Hiszen a hitelesség mércéje manapság nem az, hogy mennyi tapasztalat van valaki háta mögött, hanem az, hogy mennyire simul bele az aktuális politikai szélirányba, vagy épp mennyire mentes a szennyes múlttól.

A miniszteri útmutatás kristálytiszta: a mentőknek nem olyan arcra van szükségük, aki évtizedek óta ott áll a frontvonalban és kommunikál. Mert a rutin ugye veszélyes dolog – az olyan kellemetlenül kiszámítható. És milyen kényelmetlen már, ha valaki nem politikai párbajokat vív, hanem a lakosság tájékoztatásával foglalkozik.

Hegedűs miniszter szavai örök érvényűek: a "tanulni képes kommunikáció" a kulcs. Azt ugyan nem fejtette ki, hogy pontosan mit kellene tanulni – a tánclépéseket a következő miniszteri bulihoz, vagy a kötelező közösségi média filtereket? –, de a lényeg átjött: a szakmaiság helyét át kell vennie a kretén indoklásnak.

Így hát, búcsút inthetünk a 22 éves tapasztalatnak. A szóvivői szék immár nem a szakértelmet, hanem a megfelelő ideológiai beállítottságot hivatott szolgálni. De sebaj, a mentőknek legalább mostantól nem celebarcok magyarázzák el a teendőket, hanem az új, táncoló vezetés ritmusára mozoghat az ország. Mert ugye, ha már a miniszter is az Éhezők Viadala zenéjére ropja, akkor a szóvivőnek sem szabad csak úgy, unalmasan, hitelesen tájékoztatnia.

Végtére is, egy jól irányzott tánclépés többet ér, mint 22 év szakmai helytállás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...