Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 963.

 A Szelfi-Messiás és az örökkévalóság 9:16-ban


 

Van abban valami egészen szívmelengető, ahogy a modern politikai megváltó kezeli a Churchill-féle dilemmát. Míg a régi vágású államférfiak a történelemkönyvek poros lapjaira vágytak, a korunk hőse megelégszik a történetekkel – pontosabban a 24 óra alatt eltűnő Instagram és Reels Storykkal.

Churchillnél a jövő nemzedéke volt a mérce. A mi hősünknél ez a horizont nemhogy nemzedékekben, de még csak nem is naptári években mérhető. Nála a „hosszútávú stratégia” kimerül abban, hogy a következő bejelentkezésnél melyik napszakban a legelőnyösebb a megvilágítás, és vajon a „háttérben elsuhanó népharag” kellően kontrasztos-e a Gucci-keretes napszemüveg visszatükröződésével.

A klasszikus politikusnak legalább a szavazóurnákig tartott a víziója. A digitális forradalmárnál a vízió éppen a „Posztolj vagy meghalsz!” törvényszerűségéig ér. Itt a politika nem a közügyekről szól, hanem arról a kínzó, már-már egzisztenciális szorongásról, ami akkor tör rá az emberre, ha tíz percig nem érkezik újabb lájk-értesítés.


„Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra” – mondja a bölcsesség.


A 2.0-ás verzió pedig hozzáteszi: „A megmondóember pedig csak arra gondol, hogy a következő szelfin elég fókuszáltan nézzen a semmibe, mintha épp az országot mentené meg, miközben valójában csak az algoritmust eteti.”

Milyen felemelő látni a demokratikus küzdelmet, ahogy az érvek és ellenérvek szintjéről a „ki tud élesebb kontúrú szelfit lőni a Kossuth téren” versenyszámba csúszott át az egész.

Az ország problémái? Ugyan már, azok csak statiszta szerepet játszanak a nagy alakításban. Ha épp gazdasági válság van, a legfontosabb, hogy a drámai arcél jól mutasson a filterek alatt. Ha pedig a nemzet sorsa a tét, az csak egy újabb remek alkalom arra, hogy a politikai kampányt egy TikTok-trendbe csomagolva tálaljuk a nagyérdeműnek.

Churchill talán egy pohár whiskyvel a kezében merengene ezen a jelenségen, miközben a modern kor hőse a telefonja kijelzőjét törölgetné, várva, hogy a következő megosztás elhozza neki a végleges megváltást – vagy legalább egy szponzorált együttműködést a hazafiság oltárán.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...