Agymenés 971.

 A nagy felszabadulás (reggel nyolctól délután négyig)

 

A kávézó teraszán a közösségi média hősei már korán reggel kényelembe helyezték magukat. A nép hangja ezúttal egy méregdrága, kézműves, mandulatejes lattéba volt fojtva, miközben a laptop kijelzőjén a legújabb posztok csillogtak: a világ megmentése, a rendszer lebontása és a tiszták eljövetelének hirdetése.

– Tudod, Béla – mondta az egyik, miközben megigazította a félhavi fizetésébe kerülő svájci óráját –, eljött az idő. A kisemberé a hatalom. Végre lezárult a kiváltságosok korszaka.

Béla bólintott, majd odébb tolta az asztalon a legújabb prémium kategóriás okostelefonját, amelyen épp egy ingatlanalap portfólióját böngészte a Rózsadombon.

– Így van – értett egyet átszellemülten. – A proletariátus dicsőséges felemelkedése elkerülhetetlen. Én például, csak hogy szolidáris legyek, már ma reggel lemondtam a korábbi, évi több tízmilliós tanácsadói megbízatásomról. Egyszerűen nem fért volna bele az időmbe a társadalmi igazságtalanságok elleni harc mellett.

– Hős vagy – tette hozzá az első, és egy elismerő biccentés kíséretében rágyújtott egy olyan cigarettára, aminek az árából egy vidéki kisnyugdíjas két napig lakhatna jól.

A beszélgetés hirtelen félbeszakadt. Megérkezett az új, hibrid luxusterepjáró, amely csendesen duruzsolva gurult be a nép egyszerű fiai számára fenntartott parkolóhelyre. A sofőr kiszállt, és a két forradalmár elé terítette a legfrissebb közbeszerzési listákat, amelyeket – természetesen – kizárólag a transzparencia jegyében, a legmegbízhatóbb, véletlenül épp az ő érdekeltségi körükbe tartozó cégeknek szántak.

– Na, látod? – mondta Béla, miközben beemelte a bőrkötéses aktatáskáját a kocsiba. – Ez az igazi tisztaság. Lehet, hogy lemondtunk a régi, kényelmes pozícióinkról, de hát valamiből fenn kell tartanunk a forradalom lángját. Nem várhatjuk el a néptől, hogy finanszírozza a mi önfeláldozásunkat, nem igaz?

– Természetesen – válaszolta a másik, miközben gyorsan posztolt egy fotót a puritán munkaszigoráról. – A szegénység csak állapot. A miénk meg egy... befektetési lehetőség a jövőbe.

A kocsi elindult, a kipufogógáz pedig enyhe, drága parfüm illattal keveredve szállt el a járókelők felett, akik – bár nem értették a magasröptű eszmefuttatást – mégis érezték: valami nagyon nagy dolog történt ma velük. Csak még nem tudták, hogy pontosan kinek a zsebében.