Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 961.

 A nagy nemzeti kártya-bűvészet


 


A hét közepére a városban eluralkodott a bizakodó káosz. A nép már napok óta kígyózó sorokban állt a legközelebbi benzinkutaknál és diszkontáruházaknál, szorosan a mellkasukhoz szorítva a várva várt rendszerváltó kártyákat.

A legenda szerint PötiPeti egy éjszakai akcióban, egy szupertitkos, kék fényű kiskáskában csempészte haza az uniós milliárdokat, amiket Orbán bácsi korábban valamelyik luxus-jakuzzi mélyén dugdosott el Lölővel, miközben békamaszkban búvárkodtak a közpénz-óceánban.

Józsi, a környék önjelölt gazdasági szakértője, épp a Lidl pénztáránál próbálkozott. Magabiztosan lobogtatta a mágnescsíkos kártyáját, a szalagra pedig három rekesz drága sör került.

– Ezzel fizetnék, a hazahozott uniós keretből! – jelentette ki fennszóval.
A pénztárosnő egy pillantást sem vetett a kártyára, csak unottan bökött a sörösüvegekre.
– Uram, ezzel csak gyermekétkeztetésre lehet költeni. Ha tejet vagy kiflit hozott volna, talán átcsúszik. Így marad a teljes ár, vagy a lemondás.

Józsi arca elvörösödött, és azonnal a Tiszára kezdett mutogatni:
– Látják?! Már ezek is összejátszottak! Pedig a neten azt írták, ha felmutatom a forgalmit a kártya mellé, a Shell kúton még a 480 forintos benzin is jár hozzá!

Kifelé menet találkozott Bandival, aki épp a kútról érkezett, szemmel láthatóan elkeseredve.
– Na, sikerült tankolni az olcsóbból? – kérdezte Józsi reménykedve.
Bandi csak a fejét csóválta:
– Dehogy. A kutas szerint a kártya csak akkor működik, ha közben hangosan skandálod a választási ígéreteket, de a tankolás végére a rendszer automatikusan átvált piaci árra, mert állítólag Orbánék már előre elitták a kedvezményt egy „vergőggyé” alakított vitorláson.

A két férfi szomorúan nézett egymásra a parkolóban. PötiPeti kiskáskája továbbra is elérhetetlen messzeségben maradt, a sör pedig azóta is a polcon pihent, várva, hogy valaki végre megfejtse: vajon a rendszerváltó kártya tényleg csak akkor működik, ha az ember előtte háromszor körbefutja a parlamentet, miközben Magyarország forgalmi engedélyét lobogtatja a szélben?


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...