Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 979.

 Néma csend és a Sárkány, avagy egy új parlamenti protokoll ajánlása

 

Hölgyeim és Uraim, tisztelt ellenzéki frakciók! Eljött az idő, hogy a politikai párbajokat felváltsa a Kollektív Átszellemülés. A parlament ugyanis nem a szócsaták, hanem az önfegyelem temploma, ahol a legjobb taktika a legváratlanabb: a tökéletes, rezzenéstelen érdektelenség.

A terv egyszerű, mint az egyszeregy, és elegáns, mint egy némafilm. A jövőben kizárólag a miniszteri bársonyszékek irányába indítunk verbális rakétákat. Ha a pulpitusra egy olyan előadó érkezik, akinek mondanivalója a kubai forradalmi hagyományokat idézi, a hangerő pedig a szappanoperák csúcspontjait kissé recsegős-bádogszerű kivitelben, a megoldás kézenfekvő:

A "Vakfolt" hatás kifejezetten ajánlott. Amikor a szóban forgó úriember mikrofonhoz lép, az ellenzéki padsorként érdemes elkezdeni tanulmányozni a képviselői ház mennyezeti stukkóit. A szemkontaktus szigorúan tilos! Ha a tekintetünk mégis elkalandozna, célszerű a cipőnk orrát vagy a naptári bejegyzéseinket fürkészni, mintha épp akkor döbbennénk rá egy sorsfordító találkozóra.

Alkalmazható az Akusztikai Vákuum is. A "Petike-show" elhangzása után következzen a teljes, abszolút csend. Nem hogy válaszolni, de még egy megvető pillantást sem szabad pazarolni a levegőbe. Az ülésteremben egyetlen hang sem rezdülhet meg; még egy sóhajtás is túl sokat mondana.

Van, akinek inkább a Csendes Tűrés Ereje jön be. Képzeljük el a drámai hatást! A szónok ontja a szavakat, a hisztéria eléri a forráspontot, de a teremben az atmoszféra olyan, mintha a képviselők épp a kognitív disszonancia határán meditálnának. A válaszok elmaradása nem gyengeség, hanem a sárkányfű legerősebb dózisa: egy ember, aki beszélni akar, de nem kap választ, az előbb-utóbb saját maga válik a saját közönségévé.

Egyszóval ne etessük a trollt, ne adjunk energiát a cirkusznak! Legyünk a parlament csendes szobrai, akiknek a fejében csak az ország dolgai forognak, míg a pulpituson zajló, órákig tartó egyszemélyes előadások úgy hullanak a semmibe, mint egy néma csepp az óceánba.

Lássuk, mi marad a politikai lendületből, ha a falra hányt borsó után még csak egy szem sem pattan vissza a padlóra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...