Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 967.

 A Nap, amikor a csivavák eladták a hazát


 


A Rózsadomb legmagasabb pontján, egy márványlépcsős villa teraszán ült ő: a rettegett, tizenöt centis marmagasságú diktátor, akit a környék csak Pinochetként emlegetett. A kutyus nem pusztán egy eb volt, hanem egy világméretű (vagy legalábbis a II. kerületre, esetleg a fővárosra vagy egy picinyke országra kiterjedő) agresszív csivava szekta vezére.

Bár a bundája selymesebb volt, mint egy kormányzati szóvivő lelkiismerete, a szemeiben ott égett az a fajta végtelen kapzsiság, amit csak az igazán nagy államférfiak vagy a nagyon éhes kiskutyák ismernek.

– Uram, a stratégiai fontosságú kilátás eladása a nemzetbiztonságot veszélyezteti! – remegett a szektatitkár, egy idegesített mopsz, miközben a szerződést tartotta a remegő mancsával.

Pinochet egyetlen, velőtrázóan éles vakkantással elhallgattatta. Nála a "haza" fogalma csupán annyit jelentett, hogy ki mennyit hajlandó fizetni a nyugalomért. Ha valaki kínált egy doboz prémium borjúmájast és egy életre szóló, fűtött párnás garanciát, a szektavezér gondolkodás nélkül aláírta volna a Duna átjátszását egy off-shore cégnek, vagy bérbe adta volna a Parlament kupoláját galamb-parkolónak.

Az üzlet megköttetett. A pénz, vagyis a végtelen mennyiségű rágóka és luxus-tápszer már úton volt. A szektavezér elégedetten heveredett le a selyempárnára, miközben a Rózsadomb alatt a város éppen kicsit összébb ment, mert az agresszív csivava épp kiárusította a telekhatárokat is.

A biztonságunk? Nos, az már régóta el volt adva. Az utolsó darabkáját egy szomszédos kerületi tacskó-maffia vette meg, az utolsó részletet pedig egy csillogó, gumicsont formájú kitüntetésben fizették ki a vezérnek.

Pinochet csak ásított egyet, megvakarta a fülét, és álmodott a következő üzletről. Végül is, miért ne lehetne eladni a holnapot, ha a mára már úgyis elfogyott a konzerv?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk