Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 957.

 Az erkélylakó bölcsessége


 


Magasról könnyebb a világot szemlélni. Az erkély, mint a modern politikai gondolkodás legfőbb szószólója, tökéletes perspektívát biztosít: az ember feje fölött ott a végtelen kék ég, alatta meg a nyüzsgő, érthetetlen tömeg, amely valamiért pont nem azt a dalt énekli, amit a szpíker ígért a választási plakátokon.

A teraszról a látvány egyenesen festői. A first lady egy csésze, vélhetően organikus, fair-trade kávé társaságában szemléli a Kossuth teret, mintha csak egy középkori udvarhölgy nézné a várat ostromló parasztokat - azzal a különbséggel, hogy a történelem ezen pontján a várúr épp azt próbálja megérteni, miért is zavarja a népet a migránspaktum, amikor az olyan jól hangzik az uniós vacsorákon.

Lent a hangzavar fülsiketítő. "Hazaáruló!" - kiabálják, de a magasban ez csak valami távoli, szúnyogzúgáshoz hasonló kellemetlenségnek hat. A tekintetek találkoznak: az erkélyről lenéző politikus szemei őszinte értetlenséggel teliek.

"Vajon miért?" - fut át az agyán. "Hiszen mi csak moderálunk. Egy kis retorikai hergelés ide, egy kis mosoly oda, a tömeg meg csak zörög, mint az üres konzervdoboz."

Ami viszont a legszebb az egészben, az a színház. Alig három hét kormányzás (vagy legalábbis annak a látszata) után a színpadkép már tökéletes. A díszletek a helyükön, a szereplők beálltak, a nézőtéren pedig a közönség egy része már a jegyét tépi. Az előadás címe pedig immár végleges: "Hogyan vezessük félre a népet, miközben a saját balkonunkról köpjük le a demokrácia alapelveit?"

A függöny hamarosan legördül. A nézők egy része tapsol, a másik része tojással dobálózik, de a főszereplő még mindig az erkélyen áll. Azt hiszi, ő irányítja a fényeket, miközben már csak egy távoli, lassan homályosuló sziluett a hatalom reflektorfényében. Amikor majd egyszer, egy csendesebb estén megérti, hogy a hazaárulózás nem csak egy politikai szlogen, hanem a bizalom végleges elpárolgása, akkor már tényleg csak a szúnyogok maradnak.

És persze az erkély. Ami akkor már nem kilátó lesz, hanem egy emelvény, ahonnan nincs hová tovább lépni. Maximum lefelé....


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...