Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 983.

 Az algoritmus választói körzete


 

Kérem, ne zavarjanak! Épp most zajlik a közvetlen demokrácia legújabb, nagyívű szakasza. A polgármesteri hivatal működését egy háromrészesre tervezett, akciódús poszt-folyam hivatott felülbírálni. Ki kell tennünk a kérdést, hogy miért bajlódtunk a szavazófülkékkel, a számlálóbizottságokkal és a választói névjegyzékkel, ha a település sorsáról a lájkok és a dühös fejek aránya dönthet egy szempillantás alatt?

Ugyan ki foglalkozik már a 2024-es választási eredményekkel, amikor a valós legitimációt ma már nem a szavazólap, hanem a poszt alatti kommentszekció intenzitása adja? A középkori, elavult személyes jelenlét és helyi egyeztetés helyett végre megérkeztünk az instant népakarat korába. Miért töltenénk az időnket fárasztó közmeghallgatásokon, ha egy jól irányzott, csupa nagybetűs "DE EZ FELHÁBORÍTÓ!" kommenttel azonnal átírhatjuk a költségvetést?

A helyismeret? Elavult koncepció. A valódi, modern politikus már nem a település utcáit járja, hanem a görgetési sebességet elemzi. A fejlesztési irányokat nem a mérnökök vagy a helyi igények határozzák meg, hanem az, hogy melyik ötlet szerez több emojit az első tíz percben. Ha a fejlesztési terv nem elég szórakoztató vagy nem vált ki elég felháborodást, az algoritmus sajnos nem mutatja meg a választóknak – így a projekt elvileg meg sem történt.

A demokrácia tehát végre megszabadult a felelősség unalmas béklyójától. Nem kell többé beszélgetni vagy érvelni, hiszen a közösségi média falai között a párbeszéd csak rontaná az online tartalomgyártás hatékonyságát. Miért is választanánk meg valakit, ha a virtuális térben mindenki egyszerre lehet ellenzék, kormány és szakértő?

Talán ideje lenne felírni az önkormányzati épületek homlokzatára: "Kérjük, a bejárat előtt hagyják a demokratikus felhatalmazásukat, és jelentkezzenek be a Wi-Fi-re, hogy a valódi munka elkezdődhessen!"

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk