Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 999.

 

Az önmagát faló kígyó, avagy a NAV-os székfoglaló

 

 
Ünnepélyesebb nem is lehetett volna a tegnapi nap. A fővárosi kettes számú nagycirkusz porondján, porcukros levegőben és reflektorfényben hangzott el a leleplezés, mégpedig a magyar politikai palettát eddig sötét árnyként kísértő Cosa Nostra mibenlétéről. A közönség ámult, a porondmester elégedetten biccentett, a logikai bukfenc pedig, mint egy rosszul sikerült légtornászmutatvány, némán zuhant a mélybe.
 
Mert mi történik eközben a háttérben, a cirkuszi sátor árnyékában? A dramaturgia mesterei a színpadot átrendezik. A maffia-pénzbeszedő gépezet második emberét – egy amúgy minden bizonnyal kifogástalan, láthatatlan szakembert – előléptetik a gépezet élére.
 
A szituáció abszurditása az antik görög drámákat idézi! Ha a korábbi korszakot következetesen maffiának bélyegezzük, de a maffia hűséges, kulcspozícióban lévő kasszásait büszkén a saját keblünkre öleljük és megkoronázzuk, akkor tulajdonképpen mire is épül az új, "tiszta" korszak?
 
A képlet egyszerű, mint a körhinták mozgása: ha egy maffiarendszer tisztviselőjét a saját csapatod élére állítod, akkor nem az erkölcsi megtisztulás forgatókönyvét írod, hanem a "Cosa Nostra: A reloaded" című szappanoperát forgatod tovább.
 
Végtére is, miért is cserélnénk le a profikat, ha egyszer már beváltak? A pénz beszedése szakma, a kormányzás pedig csak díszlet. A lényeg, hogy a porondon nagyot szóljon a leleplezés, a kassza kulcsait pedig továbbra is azok tartsák, akiknek a kezéhez a legtöbb tapasztalat tapad.
 
Színház az egész világ, és ebben a darabban a maffiaellenes harc úgy tűnik, csupán egy jól jövedelmező, cirkuszi vándortársulat kényszerű munkaerő-átcsoportosítása.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk