Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 958.

 A nemzeti egység új definíciója: Köpés, középső ujj, bilincs


 


Magyar Péter miniszterelnök nemrég még a nemzeti egység és a minden magyar képviseletének eufórikus ködében lebegett, ám pénteken végre megtörtént a várva várt bemutatkozás a valósággal.

Amikor a migrációs paktum ellen tüntetők megjelentek a Miniszterelnökség ablaka alatt, a kormányfő nem az ilyenkor szokásos unalmas, államférfiúi integetéssel vagy párbeszédre való hívással méltóztatott élni. Nem, ő a modern magyar demokrácia egy egészen új, eddig ismeretlen dimenzióját nyitotta meg előttünk az erkélyről.

A "mindenkit képviselek" programpontot egy lendületes középső ujjal sikerült kontextusba helyeznie, ami bizonyára a választópolgárok felé irányuló mély politikai empátia legújabb, európai uniós sztenderdeknek is megfelelő kifejezési formája.

Aki azt hitte, hogy a parlamenti párbeszéd a szónoki emelvényen zajlik, annak látnia kellett volna, ahogy a miniszterelnök gúnyos tapsvihar közepette, egy jól irányzott köpéssel mutatta meg, pontosan hová is helyezi a polgári oldal maradékának véleményét a közös magyar jövő térképén.

És ha a vizuális kommunikáció még nem lett volna teljes, a bilincs jelének mutogatása igazi államférfiúi magabiztosságról tanúskodott. Valószínűleg ez az a fajta áradás, amiről a kormányfő a kampányban beszélt, bár a tüntetők valószínűleg nem pontosan erre a vizes-bilincses, kiköpött élményre számítottak.

Rákosi Mátyás, a korszak legendás diktátora bizonyára zokogva forog a sírjában. Nem azért, mert ennyire távol állna tőle ez a stílus, hanem a féltékenységtől: ő ugyanis még fáradságos munkával, koncepciós perekkel és évtizedekkel építette a rendszert, míg a mai utódoknak elég egy erkély, egy jól időzített köpés, és a nemzeti egység máris teljes. Az igazi, modern demokrácia tehát megérkezett: ahol a miniszterelnök nemcsak képvisel, de – ahogy a művész mondaná – testközelből, nagy ívben le is köpi a népakaratot.

Mi ez, ha nem a megígért, új Magyarország?


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk