A benzinkút az a hely, ahol bármi megtörténhet. Valójában a civilizáció utolsó vadnyugata, ahol az emberek egy kutyaól méretű shopban próbálnak meg túlélni, miközben a literár föl-le mozog, mint egy epilepsziás tőzsde.
Megállok, kiszállok. A kocsi úgy csipog, mintha azt mondaná: – Sajnálom, főnök. Ez most nagyon fájni fog.
Odamegyek a pisztolyhoz. A töltőpisztoly az a tárgy, amit az ember sosem ott talál, ahol előző nap hagyta – mintha éjszakánként elmenne egy kisebb körútra, majd félrészegen visszacsapná magát a helyére - kicsit ferdén, csálén, de jóvanazúgy.
Megfogom, elkezdek tankolni. A kijelző számol. És számol. És számol.
Én meg közben visszaszámolok: – Nyolc napig csak rizs lesz otthon… kilenc... tíz.....
Mellettem egy másik autós káromkodik: – A picsába, ennek meg mi baja van?
Aztán rángatja a pisztolyt úgy, mintha legalábbis a kardját próbálná kihúzni a szikából, mint Arthur király. Nem jön. Mert fordítva dugta be.
A shopban közben ott ül a benzinkutas srác, aki úgy néz, mintha a lelke már évekkel ezelőtt elpárolgott volna valahogy a kávégőzzel együtt.
– Jó napot! Hűségkártya van?
– Nincs.
– Szeretne?
– Nem szeretnék semmit, ami az életem további nyomon követéséhez vezet.
– Értem. 32 480 forint lesz.
Közben a mögöttem sorban álló bácsi beordít: – Légtömlő nincs??
A srác válaszol: – Most épp nincs. De van energiaital, szalámis szendvics, meg ropi. Ja, és hot-dog.
– Hot-doggal és ropival nem fújom fel a kereket, fiam!
– Hát az attól függ, mennyire hisz magában.
A kassza mellett ott van az a csodás, büszke, neonfényű automata kávégép, ami olyan löttyöt ad, ami ízre egyszerre kávé, mosogatólé és reménytelenség. Persze minden második autós vesz egyet, és olyan komolyan issza, mintha valami prémium etióp arabica lenne, nem pedig egy ipari tévedés. De hát ez kell a hot-dog mellé, nem? Valami hadd nyomja el a műanyag ízét.
Egyszer egy nő előttem állt a sorban, és így kérdezett: – Ez a croissant friss?
A benzinkutas rá se nézett. – Hát… frissnek friss. Ma reggel még biztos nem volt ilyen kemény.
A kúton mindig van egy autó, ami sosem mozdul. Egy ’98-as Passat kombi, tele csomaggal, lehúzott ablakkal, benne egy férfi, aki három perce csak telefonál, és nem tankol. Senki sem tudja, miért van ott. Én sem. De minden kúton van egy ilyen.
És mindig van egy csoport, aki ott él közösségi életet. Jobb esetben a teraszon kávézva, igen hangosan, rosszabb esetben az autó mellett állva, melyből a nyitott ajtón át üvölt kifele a zene.
Amikor végzek, visszaülök az autóba. A műszerfalon megjelenik a kijelzés: 450 km hatótáv. Remek. Legalább egy hétig nem kell újra sírnom a kút mellett.
Aztán elindulok. És persze két kilométerrel később a fedélzeti számítógép kiírja:
347 km. Ugyanazzal a tempóval. Ugyanabban a forgalomban.
A kocsi valószínűleg nevet rajtam.
Na mindegy.
Holnap úgyis drágább lesz a bezin. De legalább van hot-dog. És kávé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése