Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 684.

Időutazás a polcok között, avagy amikor a nyúl megelőzi a Jézuskát


 

Ma, december 15-én, a naptár szerint az advent kellős közepén, az ember még ártatlan lélekkel indul el karácsonyi csomagolópapírért. Csillagok, fenyők, aranyszalagok lebegnek a szeme előtt. Ehelyett… bumm. Húsvéti nyulak.
🐰
Nem metaforikusan. Konkrétan. Néznek rám a polcról, mintha azt mondanák: „Lemaradtál, barátom. A karácsony már történelem.”
 
A karácsonyi cuccok épp elpakolás alatt. Csendben, szégyenlősen, mint egy ünnep, amit idő előtt hazaküldtek. A boltban az idő lineáris rendje felbomlott, az évszakok összeértek, és a Jézuska szemmel láthatóan elvesztette a versenyt egy csokitojással és nyuszisereggel szemben. 🎄➡️
🥚
És a legszebb az egészben, hogy mindez nem egyedi eset. Más üzletekben is ugyanez a koreográfia: „Boldog Karácsonyt? Ugyan már. Happy Easter, kedves vásárló.” Ha így haladunk, szilveszterre már Halloween lesz újra, farsangra pedig strandpapucs.
 
De mielőtt végleg átadnánk magunkat az ünnepi időzavar okozta egzisztenciális szomorúságnak, jó tudni, hogy a karácsonyi vásárokban még minden IS van. Igaz, aranyárban, de van. Szóval aki nem kezdte el nyáron megvenni a cuccokat, annak még van esélye.
✨
A plázákban még szól a dzsinglebell, a lasztkriszmasz és a többi, közben már nyulak ugrálnak a polcokon. 
 
Csak úgy emlékeztetőül: 9 nap múlva Karácsony van.
Nem Húsvét. 😌
A nyulak meg várjanak. Ráérnek. Tavasszal.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...