Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 675.

Szupermarket önkiszolgáló kassza, azaz a hely, ahol te dolgozol, a gép pedig ítélkezik


 

Az önkiszolgáló kassza a modern kapitalizmus egyik legőszintébb pillanata.
Ez az a hely, ahol megérted, hogy te már nem vásárló vagy, hanem alkalmazott — csak fizetés nélkül.
 
Ott állsz a gép előtt, kezeden azzal a tipikus „ezt most biztos elrontom” remegéssel, miközben próbálod leolvasni a vonalkódot egy paprikáról, aminek nyilván nincs is vonalkódja. A kassza erre megnyugtatóan csipog egyet: – „Ismeretlen árucikk", te pedig elgondolkodsz, vajon rólad beszél-e.
 
A rendszerben van valami mélyen emberellenes elegancia:
  • Ha te hibázol, te szégyelled magad.
  • Ha a gép hibázik, szintén te szégyelled magad.
  • Nincs olyan univerzum, ahol a gép hibázna.
  • Ő csak „úgy működik, ahogy kell”.
  • Te vagy a probléma.
  • Mindig.
És ott van a kassza hangja. Az a passzívan agresszív, műkedves, érzelemmentes, de mégis ítélkező tónus, ami úgy szól rád, mint egy csalódott pedagógus: "Helyezze vissza az árut a csomagolófelületre.”
 
Mondja ezt akkor is, amikor:
– már ott van az áru,
– rég ott van, már gyökeret is eresztett
– olyan stabilan ott van, hogy lassan hozzáépítenéd az asztalt.
 
Próbálod finoman arrébb tolni, visszatenni, feltenni, forgatni, simogatni — mindent, amit az ember egy liftes viszony után gondolna.
 
De a kassza csak nem tágít.
 Újra és újra megszólal, lélektanilag szépen lebontva az önbizalmadat: „Helyezze… vissza… az árut… a csomagolófelületre.”
Ekkor már nem tudod eldönteni, hogy a gép rossz, vagy te vagy-e kezdettől fogva alkalmatlan a társadalmi együttélésre.
 
Aztán jön a végső megaláztatás: Megjelenik a „Hívjon segítséget!” felirat, és odasétál a kasszást helyettesítő 19 éves diák, aki egy gombnyomással megoldja.
Ő nem néz rád, nem ítél el — de te akkor is tudod, hogy veszítettél.
 
A szupermarketből kilépve megkönnyebbülten érzed, hogy újra szabad vagy.
Egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy a következő alkalommal úgyis újra megpróbálod, pedig a gép mindig nyer.
 
A valódi AI nem mesterséges intelligencia. A valódi AI az önkiszolgáló kassza, amely minden alkalommal pontosan tudja, hogyan kell megtörnie téged.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...