Karácsonyi innovációs válság – avagy elfogyott a kreativitás, de még mindig toljuk.
Úgy tűnik, elérkeztünk a történelem azon pontjára, amikor a karácsonyi újdonságok nagy könyve végleg betelt. Minden bele van írva. Minden ki van pipálva. Sütőtökös latte? Megvolt. Somlói galuskás bejgli? Pipa. Újragondolt, „dekonstruált”, molekulárisan átpofozott vegán töltött káposzta? Naná. Kínálják büszkén, mintha az emberiség gasztronómiai fejlődésének csúcsa lenne.
De a cégek nem adják fel. Karácsony közeleg, muszáj valami újat bedobni, még ha már csak a kétségbeesés diktálja is az ötletelést.
– „Mit szólnátok a gesztenyés kovászos uborka smoothie-hoz?”
– „Nem, túl hétköznapi. Legyen inkább gluténmentes szaloncukor ízű ramen, karácsonyi csillámmal.”
– „És mi legyen a kávézóknál?”
– „Adventi különlegesség: szaloncukor habbal készült cold brew, tetején mikulásos chilipehely. Szívet melengetően bizarr!”
A marketingosztályok úgy viselkednek, mint akik bezárva maradtak egy brainstorming-teremben már ötödik napja. A flipcharton ott a nagy kérdés:
„Mivel lehet még a vásárlókat meglepni?”
A válasz pedig egyre inkább az, hogy semmivel — de ettől még mindenki kötelességtudóan próbálkozik tovább.
És persze készül a nagy karácsonyi kampány:
– „Csak most! Limitált kiadás! A tavalyi termék… új csomagolásban!”
– „Új kollekció: a tavalyi kollekció színeiben!”
– „Forradalmi újítás: ugyanaz a csoki, de ráírjuk, hogy ‘karácsonyi’!”
Az ember azon kapja magát, hogy a legmerészebb ünnepi élménye már nem is az új ízek kipróbálása, hanem az, hogy megpróbálja kitalálni, vajon mit próbált neki eladni a cég: édességet, illatgyertyát, vagy egy válságban lévő ötletelés végtermékét.
De nem baj. Karácsony közeleg. A szeretet ünnepe.
Meg a gasztro-mutációké, a kétségbeesett termékfejlesztőké, és mindenkié, aki hisz benne, hogy ha elég glittert tesz valamire, akkor az már új. 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése