Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 678.

Karácsonyi káosz – Férfiváltozat


 

A boltokban ilyenkor sajátos mikroklíma alakul ki: a hőmérséklet emelkedik, a levegő párás a stressztől, és valahol a szépségápolási soron egy férfi lélekben magára teríti a fehér zászlót.
 
Ott állnak ők, szegények, zokogva az asszony mögött, miközben meredten bámulják a számukra értelmezhetetlen flakonok, tégelyek és pipettás csodaszerek végtelen erdejét. A nő éppen azt magyarázza, hogy „ez a szérum C-vitaminos, de az a másik hialuronos, a harmadik meg retinolos, és mind MÁSRA JÓ!”, mire a férfinak halvány fogalma sincs, mi az a hialuron, mi az a retinol, de gyanítja, hogy mindkettő megpróbálná őt személyesen is lebontani molekuláira.
 
Közben a férfi szíve mélyén csak egyetlen titkos vágy lobog: Miért nincs férkuckó? Miért csak a gyerekeknek van kis játszó sarok a boltokban?
 
Mert milyen jó is lenne egy kis sarok valahol a mosogatószivacsok és a karácsonyi mécsesek között, ahol le lehetne ülni egy babzsákra, kapna egy távirányítót, két meccsösszefoglalót, esetleg egy finoman hűtött sört, és békésen, emberhez méltó módon kivárhatná azt az 1-2, esetleg 3 vagy 4 órát, amíg párja megtalálja „AZT A bizonyos árnyalatot”, ami pontosan ugyanaz, mint az előző három, csak mégsem.
 
Ehelyett marad a férfiak természetes menedéke: az édességes sor. De ott is maximum öt perc. Na jó, ja nagy áruház, akkor 8. De nem több. Amúgy is ezeken a sorokon sétálva a pasik pénztárcája magzatpózban zokog a zsebükben, mert tudja, mi következik: csokik támadnak jobbról, chipsek érintenek meg balról, támadó alakzat, tiszta Chicago-feeling – csak itt nem lövöldöznek, hanem árcédulák repülnek. Ami mondjuk egy Müllerben tud elég húzós lenni.
 
A férfi áll, nézi, és érzi, hogy lassan lebomlik a szervezetében a remény. A bolt hangszórójából halk karácsonyi zene szól: „It’s the most wonderful time of the year…”
 
Ő meg csak annyit dünnyög maga elé: – Persze. Neked könnyű mondani, Mariah. De hol van már egy nyugodt apa-sarok?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk