A közélet színpadán néha felbukkan egy figura, aki olyan könnyed természetességgel váltogatja a szerepeit, mint egy túlmozgásos quick-change művész egy vásári mutatványban. Egykor kendermagos apostolként lépett porondra, mögötte csapkodott a háromméteres cannabis-zászló, előtte pedig harsogott a „polgári engedelmesség”. Kicipelt a bíróságra egy növényt, amely már majdnem jogi személyiséget követelt magának, és komolyan elhitette mindenkivel, hogy a törvénykönyv csupán egy ideges könyvtáros, akit meg kell győzni egy mosollyal és egy drogleveles ismerőssel.
Aztán jött a pénzügyi fejezet, ahol a vállalkozások úgy hullottak körülötte, mint egy rosszul felrakott dominósor. Tizenegy cég, hat csőd, néhány fantom, néhány árny, néhány „nem is emlékszem, az enyém volt-e” típusú vállrándítás. Az adóhatóság láttán pedig gyorsabban tűntek el a társaságok, mint a reggeli köd a nap első ásítása után.
És most itt áll előttünk a legújabb jelmezében, gyermekvédelmi glóriával a feje körül, ahogy a gyermeknek hazudott ifjakat próbálja leporolni, fényesre polírozni és visszatolni a társadalmi kirakatba. Olyan hévvel tisztogatja a bűnözőnek látszó tiniket, mintha a múltjában minden számla ki lenne egyenlítve, minden vállalkozás virágozna, és minden kendermag csak dekoráció lett volna.
A közönség pedig nézi, ahogy a porondmester újra felcsavarja a reflektort, és bejelenti:
„Hölgyeim és uraim, következik a férfi, aki már majdnem mindent csinált. Drogpolitika? Pipa. Csődbűvészet? Pipa. Most pedig: gyermekvédelmi ikon. Lassan ez is pipa. Kérjük, fogadják taps nélkül, mert még a végén komolyan venné.”
A függöny mögött pedig az élet halkan kuncog, mert ennél ferdébb kabarét még a sors se szokott írni. 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése