Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 655.

A karácsonyi gyertyák titkos összeesküvése


 

A karácsonyi szezon első jellegzetes tünete az, amikor a lakásban hirtelen minden „Winter Glow”, „Frosted Cinnamon” és „Nordic Forest” illatú lesz — egyszerre.
 
A gyertyák ugyanis ilyenkor elszaporodnak, mint a télapók a bevásárlóközpontban: mindenhol ott vannak, és úgy tesznek, mintha békét, meghittséget és hygge-élményt hoznának.
 
Pedig valójában össze vannak beszélve.
Bizony. A gyertyák minden évben konspirálnak.
 
A tervük: teljes illatdominancia a nappaliban, amíg a lakók könnybe lábadó szemmel próbálják eldönteni, hogy ez most a meghatottságtól van, vagy egyszerűen marja őket az „erdei fenyő-kozmikus fahéj” aromakeverék.
 
A látszat persze más.
A gyertya kifelé azt mondja: „Én csak csendesen pislákolok.”
Valójában viszont így gondolkodik: „Ma is megfullasztom őket egy kis kókuszos-mézeskalács-latte illattal, hehehe.”
 
Hiszen a modern karácsonyi gyertya már nem az a régi típusú, ami csak égett.
Nem. Ma már érzelmi élményt akar adni, egy komplett aromaterápiás személyiséget:
„Hócsillámos téli álom” – amitől három perc után mindenki ásít
„Pihe-puha sült almafuvallat” – ami elnyomja a vacsora illatát is
„Nordic Midnight Escape” – bármit is jelentsen ez
„Fenyő és férfias rejtély” – amit a marketinges írt hétfő reggel kávé nélkül
 
A lakásban így decemberben létrejön a tömény karácsonyi szmog, amitől a tüdő úgy dönt: ma inkább take the day off. A vendégek meg belépéskor zavartan köhécselnek: „Hú, de jó… illatos… aha… hmm… van itt oxigén is?”
 
És a gyertyák még mindig csak parázslanak, elégedetten, mert elérték, amit akartak: kifüstöltek mindenkit, mint egy aromaterápiás tábortűz.
 
Valahol mélyen persze mégiscsak szépek. Fénnyel töltik meg a szobát, melegséget adnak, és a maguk kis toxikus módján mégis karácsonyi hangulatot teremtenek.
 
A gyertyák jól tudják: akárhogy is panaszkodunk, jövőre megint veszünk belőlük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...