Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 650.

Adventi naptár – A csoki már kevés, élményszintű ajándékinfláció kell

 

 

 
Az adventi naptár régen egyszerű volt. Volt rajta egy rajzolt hóember, belül 24 darab csoki, amiből 8 biztosan törött, 5 pedig gyanús módon szappanízű volt.
 
A gyerek mégis szerette, mert decemberben minden nap kapott egy falat boldogságot.
 
Nos, ez a világ megszűnt.
 
A modern adventi naptár már nem csokival operál. Ma minden naptár élményt, fejlődést, luxust és személyes márkaépítést ígér. Olyan tárgyak bújnak meg az ablakok mögött, amelyekről három év múlva még mindig nem tudjuk, mire valók, de legalább szépek az Instagramon.
 
A piacon ma léteznek:
– 24 napos LEGO naptár
– szépségápolási naptár, tele minikrémmel, amelyekből 1 ml hiányzik, de limitált kiadás
– férfi „survival box”, amiben december 4-én például egy mini fűrész van (jó lesz valamire, valamikor, talán)
– gourmet naptár kutyáknak
– craft sör naptár (ezt igazából csak apukák találták ki maguknak)
– gyertyás naptár, ahol minden nap egy új illat: „barackos hófuvallat”, „erdei csend”, „megosztó személyiségű fahéj”
 
A legjobb azonban a gyerek adventi naptár, ami megfelel minden modern elvárásnak: tanít, fejleszt, edukál, és természetesen emlékeztet arra, hogy a készítő törődik a gyermek kreatív potenciáljával.
 
Ezért 24 nap alatt a gyerek megkapja:
– a 6. nap: egy puzzle 3 darabja
– a 12. nap: egy gumicsillag, aminek nem tudni a funkcióját
– a 17. nap: egy motivációs matrica: „Te vagy a fény a sötétben!”
– a 23. nap: felnőttként is megmagyarázhatatlan műanyag alkatrész
 
És végül a 24. nap: egy QR-kód, ami egy karácsonyi interaktív videóra visz.
A szülőknek közben minden reggel ez a belső monológjuk: „Holnap már tényleg valami normális lesz benne! Ugye??”
 
Spoiler: nem lesz.
 
A régi csokis naptár hiányzik. Az egyszerű öröm, a kis kocka, amitől nem lett senki okosabb, szebb, tudatosabb – csak boldogabb.
 
Ma viszont, ha egy adventi naptárban tényleg csoki van, arra úgy nézünk, mint egy múzeumi darabra: „Jézusom, mennyire retro!”
 
De a modern advent egyik jelmondata ez lehetne: „Nem a csoki számít, hanem az élmény… és a kontent.”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...