Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 705.

Nyílt levél a Megértés, az Empátia és a Gondosan Megvágott Valóság Nevében


 

Kedves morális fényhozók, kedves mélyen érző interjúkészítők, kedves erkölcsi navigátorok!
 
Engedjétek meg, hogy mindenekelőtt gratuláljak. Nem kis teljesítmény az, amit sikerült véghez vinnetek: egyetlen, precízen komponált beszélgetéssel sikerült bebizonyítani, hogy a valóság valójában csak szerkesztési kérdés.
 
Hiszen ha elég finoman kérdezünk, ha elég melegen mosolygunk, ha a kellemetlen részleteket elég gondosan kihagyjuk, akkor bárkiből lehet érzékeny, mélyérzésű, sőt, már-már mártír-alkatú főhős. A dramaturgia kifogástalan volt. A hangsúlyok pontosak. A csendek beszédesek. A hiányok pedig… hát, azok dolgoztak a legszorgalmasabban.
 
Külön dicséret illeti azt a bravúrt, ahogyan a valóság egyes elemei egyszerűen nem fértek be a műsoridőbe. Nem azért, mert nem léteznek, hanem mert csupán rontották volna az összképet. Mint egy rosszul sikerült ecsetvonás egy gondosan lakkozott portrén. Ilyenkor az ember bölcsen hátralép, és azt mondja: „ez most nem releváns”.
 
Különösen felemelő volt látni, hogyan válik a hallgatás erkölcsi teljesítménnyé. Hogy a kérdések hiánya egyszerre jelent empátiát, női szolidaritást, szakmai finomságot és erkölcsi fölényt. 
 
Micsoda fejlődés! Régen az igazság feltárása volt a cél, ma már elég, ha senki nem rontja el a hangulatot.
 
És milyen gyönyörű az a pillanat, amikor az áldozatiság narratívája gondosan átszabva, vasalva, illatosítva kerül a néző elé, miközben a valódi érintettek csendje afféle kellemetlen zajjá minősül, amit illik lehalkítani. Hiszen ki szeretne olyan történeteket hallani, amelyek nem illenek a dramaturgiai ívbe?
 
A legszebb mégis az a morális magabiztosság, amellyel mindez történik. Az a nyugodt, fölényes tudat, hogy mi jó oldalon állunk. Hogy itt nincs kérdés, nincs kétség, nincs felelősség. Csak egy gondosan karbantartott erkölcsi díszlet, amely mögött mindenki pontosan tudja, mit nem szabad kimondani.
 
És végül engedjék meg, hogy megköszönjem ezt a leckét. Ritkán tanul az ember ennyit arról, hogyan működik a modern nyilvánosság. Hogyan lehet a csendből álláspontot, a hallgatásból igazságot, a felejtésből pedig erkölcsi fölényt kovácsolni.
 
Egyetlen kérdésem maradt csak, pusztán szakmai érdeklődésből: Ha ugyanez a történet máshogy lenne szereposztva, ugyanígy nézne ki ez a műsor? Vagy akkor hirtelen mégis fontos lenne minden apró részlet?
 
Üdvözlettel, egy néző, aki nem felejtett el gondolkodni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk