Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 664.

 🎄 Adventi gyertyagyújtás – Az influenszer-liturgia születése

 


 

A hagyomány szerint az adventi gyertyagyújtás meghitt, csendes, családi pillanat. A valóság szerint viszont az utóbbi években ez a rítus lassan, de biztosan átalakult valamiféle digitális misévé, ahol a koszorú csak mellékszereplő, a fény pedig lényegében a gyertya és a telefon vakujának közös produkciója.
 
A modern családban már nincs olyan, hogy „gyújtsuk meg az első gyertyát és csendben gondoljunk valami szépre.”
 
Helyette ez hangzik el: „ÁLLJ! Még ne gyújtsd meg! Először lefotózzuk, aztán meggyújtjuk, majd videózzuk, ahogy meggyújtod.”
 
A gyerek próbálna vallásos áhítatot imitálni, de anyu épp azon idegeskedik, hogy a háttérben látszik a tegnapi kupi, apu meg azon, hogy a gyertya lángja ne égesse le a mesterséges eukaliptuszos koszorút, mert az tavaly 18.990 Ft volt, és igenis még jó.
 
A gyertya eközben csak áll, és belső monológja nagyjából annyi: „Én tényleg csak egy kis meleget szeretnék adni… Minek köré ennyi ring light?”
 
Mire mindenki beáll, bevilágít, előkészít, újrapozicionál, és összeveszik azon, hogy mennyire esztétikusan minimalista a téli dekoráció, addigra a narancsos-fahéjas hangulat már rég kiürült, és a gyertya is kicsit megrogyott — mint egy túlhajszolt alkalmazott december 23-án.
 
A végén persze felkerül a kép a közösségi médiába.
 
A szöveg mindig valami ilyesmi: „Első gyertya. Meghittség. Szeretet. 💛✨
 
A valóságban pedig minden szó mögött ott állna zárójelben az igazság:
(„végre sikerült egy olyan képet csinálni, amin nem látszik, hogy apa mezítláb állt be a fotóba”).
 
A gyertya pedig csendesen ég, és próbálja elhinni, hogy ez még mindig valami szakrális dolog, és nem egy tartalomgyártási projekt része.
 
Mire a negyedik gyertyához érünk, már mindenki profi: van backstage videó, timelapse, gyertya-gyújtási tutorial és filter, ami a lángot csillámossá teszi.
És az adventi koszorú?
 
Ő az, aki legbelül már feladta a reményt, hogy valaha is csend lesz körülötte.
De legalább idén is stabilan hozta az elvártat: maximális insta-kompatibilitás, minimális spiritualitás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...