Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 677.

 


A történet így is elég vad, nincs szüksége botrányfűszerre: Magyar Péter nagyívű, „talált gyerekes” epizódja már önmagában úgy hullott szét a közvélemény előtt, mint egy rosszul összeragasztott papírsárkány egy szeles délutánon. A sztori nem állt meg a saját lábán, még akkor sem, ha időnként próbálták mankóval támogatni.
 
A reakciók pedig úgy szaladtak szét, mint a túlhevült popcorn. Előkerült egy tízenéves javítóintézeti videó, mert amikor a jelenben kényelmetlen a terep, mindig jól jön egy archív felvétel, amit új életre lehet biztatni. 
 
Ahelyett azonban, hogy valaki végre azt mondaná: nézzük már meg, hogyan működnek ezek az intézmények, mi történik ott, kik a felelősek, inkább újra elővették a kedvenc politikai mondókát: a kormány mondjon le, oszlassuk fel a parlamentet, ezredjére is kampányoljunk előrehozott választásokért, meg aztán még egyszer, amíg valaki végre úgy lapítja el a valóságot, ahogy ők szeretnék, de főleg mielőbb hatalomba juttassa őket, hadd kezdjenek még előbb enyves kézzel nyúlkálni.
 
Közben csodás összemosási kísérlet zajlik: mintha a nevelőotthonok kisgyermek lakói és a javítóintézetekben élő fiatalkorú bűnelkövetők ugyanannak az univerzumnak a szereplői lennének, csak más színű pólóban, és valójában morálisan semmi különbség nem lenne köztük. Ez a fajta egyenmaszatolás olyan politikai varázslat, ahol minden és mindenki eltűnik, kivéve a saját narratívát.
 
És persze a terep valahogy sosem ott van, ahol a probléma. A legendás borsodi no-go zónák, a valódi javítóintézetek ajtaja előtt nem látni a hirtelen felbátorodott néptribünöket, és véletlenül sem mondja egyik sem, hogy "majd én hazaviszem a kicsit erőszakos, gyilkossági kísérletért ott levő Józsikát és megjavítom". Ott valahogy elpárolog a harci kedv, mint a köd, amikor kisüt a nap.
 
Így halad előre ez a bizarr, hétköznapi szatíra: mindenki hős akar lenni, lehetőleg élő közvetítésben, csak épp a valóság marad kitakarva és jó alaposan elmismásolva. A történet pedig úgy hömpölyög tovább, mintha valaki minden reggel újraírná az ország kedvenc sorozatát, és reménykedne, hogy a nézők ma már kevésbé figyelnek a részletekre.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...