Agymenés 660.

A nagy magyar karácsonyi identitásválság – amikor a gyerek rájön, hogy Hollywood hazudik

 

 

 

 

A magyar gyerek december 6-án vidáman kiteszi a csizmát az ablakba. Megérkezik a Mikulás: csoki, virgács, néha egy félrenézett plüssjáték a hipermarketből. Minden rendben.

 

Aztán jönnek a karácsonyi filmek. És kezdődik a lelki összeomlás.

 

A képernyőn ugyanis a Mikulás nem december 6-án jön. Nem csizmába rakja az ajándékot. Nem virgácsot hoz. És főleg nem kísérik fura krampuszok, akik úgy néznek ki, mintha egy technopartiról tévedtek volna a város főterére.

 

A gyerek nézi, nézi… majd megszólal: „Anya… akkor ki jön hozzánk karácsonykor?

És MIÉRT a Jézuska? Ő hogy bírja a munkát egymagában?”

 

Az anya próbálja megnyugtatni:

– „Nálunk így van, kisfiam. A Mikulás egyszer jön, december 6-án.”

– „De a filmben két napja csomagol!”

– „Hát ő ott másik országban lakik.”

– „Akkor két Mikulás van?”

 

És ekkor elindul a spirál:

„De akkor melyik az igazi?

A pufók Coca-Cola Mikulás?

A finn lappföldi Mikulás?

A magyar Mikulás?

Vagy a Jézuska, aki babának tűnik, de mégis fenyőt állít és ajándékot csomagol?”

 

A gyerek próbál logikus lenni, mint egy kis minikutató:

– „Ha a Jézuska bébi, akkor hogy hozza a LEGO-t?”

– „Ha a Mikulás hozza karácsonykor a filmben, akkor miért nem hoz hozzánk semmit?”

– „A mi Mikulásunk miért csak csokit hoz, és miért nem ad nekünk új biciklit?”

– „A Jézuska miért nem szerepel a filmekben? Elbújt? Nem fotogén?”

 

A szülő pedig ott áll, és tudja: ez az a pillanat, amikor a magyar hagyományt és a globális kapitalista ünnepi univerzumot egyszerre kell megmagyarázni — 6 éves szinten.

 

A végén minden magyar családban ugyanaz a konklúzió: „Nálunk ez így van. Másoknál meg úgy.”

 

És a gyerek szépen elfogadja. De belül még sokáig őrzi a kérdést: „Akkor a Reszkessetek betörőkből miért lopták el a Mikulást tőlünk karácsonyra?”

 

A Mikulás pedig a sarokban nevet: „Gyerekek… én már december 7-én Thaiföldön vagyok. A karácsonyi turné a többiek dolga.”