Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 475.

A woke ideológia árnyékában

 

 

 
Van a világnak egy különös betegsége, amely nem lázzal, nem köhögéssel, hanem érzékenységi rohamokkal jelentkezik. A neve: woke. Ez a kór eleinte talán még jó szándékból született – hiszen ki ne akarna igazságot azoknak, akik valóban hátrányos helyzetből indulnak? Azonban sajnos idővel a gyógyír maga vált méreggé, ás mára a társadalom immunrendszerét támadja.
 

Szavak börtönében

 
Régen azt hittük, hogy a szólásszabadság a demokrácia egyik utolsó menedéke. Ma már sokkal inkább egy veszélyes luxusnak tűnik. Elég egy rosszkor elejtett mondat, egy régi vicc, egy „nem megfelelő” gondolat, és az illető fejére zúdul a digitális lincselők hada. Így született meg a „cancel culture”, a modern középkori máglyarakás, amely nem füsttel, hanem lájkokkal és retweetekkel éget.
 

Ha mindenki saját valóságot gyárt

 
A woke világban a biológia is csak „társadalmi konstrukció”. Ma férfi, holnap nő, holnapután valami egészen új, amit még szótárba se lehet foglalni. Mindenki szabadon választhat magának identitást, csak épp a közös valóság foszlik szét darabokra. Ha már a legegyszerűbb tények – mint például a két nem – is vitakérdés, mi marad, amiben közösen hihetünk?
 

A türelem türelmetlen gyermekei

 
A woke ideológia zászlaján a tolerancia hirdettetik, de a gyakorlata inkább újfajta inkvizíciót idéz. „Légy elfogadó, vagy ellenség vagy!” – hangzik az új dogma. Így fordul elő, hogy a társadalom nemhogy közelebb hozná egymáshoz az embereket, hanem szekértáborokra szakítja őket: vannak ők, akik „felébredtek”, és mi, akik szerint talán nem kellene minden álmunkat lidérccé változtatni.
 

Iskola vagy ideológiai tábor?

 
Az oktatás, amelynek a tudást kellene átörökítenie, egyre inkább a woke hittérítés terepe. Gyerekek tanulnak arról, hogy „bármik” lehetnek, de arról kevesebbet, hogy hogyan oldjanak meg egy matematikai egyenletet, vagy miként értelmezzék saját történelmüket, esetleg hogyan maradjanak talpon a való világban. Az ideológia helyet követel a tankönyvekben, miközben a tudás szépen lassan kikopik onnan.
 

Multik szivárványruhában

 
A gazdasági élet sem marad érintetlen. Vállalatok tűnnek fel szivárványzászlóba öltözve, kvótákkal, kötelező diverzitási jelentésekkel és ideológiai reklámokkal. A teljesítmény és minőség másodlagos szemponttá válik – a lényeg, hogy megfeleljenek a woke elvárásnak. Az eredmény? Papíron színesebb világ, a valóságban viszont üresebb polcok.
 

Valóban....

 
A woke ideológia olyanná vált, mint a jó szándékból túladagolt gyógyszer: kezdetben enyhít a tüneteken, de ha nem vigyázunk, halálos lehet. Ha mindenki sértődött, ha mindenki a saját igazságát tekinti egyetlen érvényes mércének, akkor lassan nem marad semmi, ami összeköt. Társadalom helyett törzsek, vita helyett dogmák, szabadság helyett félelem lesz az örökségünk. És akkor majd tényleg felébredünk – de már túl későn.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...