Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 503.

 


Posztolok valamit, akár ide, akár a saját profilomra és röpke idő alatt világbajnoki szinten sikerül begyűjtenem általában mindkét törzs gyűlöletét. A turbófideszes hadtest szerint én vagyok a vak csótány, aki nem hajlandó meglátni, hogy minden baj gyökere a gonosz ellenzék, amelyik reggelente kígyót reggelizik és patkányt uzsonnázik. A turbóellenzék viszont úgy üvölt rám, mintha legalábbis Orbán személyes ütlege lennék, aki nem veri eléggé a Döbrögit a bottal. Így leszek általában rendre és egyszerre az ördög ügyvédje és az áruló Júdás.
 
Úgyhogy mindkét oldal kritika és gondolkodás nélküli turbóhíveinek üzenem és javaslom: aki makulátlan Fidesz-propagandára vágyik, annak ott a megafonos cirkusz – minden este főműsoridőben, tapsrenddel és konfettivel. Aki meg ellenzéki szentbeszédet szeretne, az bátran bekapcsolhatja az O1G-kábelcsatornát, ahol Tibi atya, Mérő Vera, Perintfalvi és Noár garantáltan úgy szórják a kormányellenes bölcsességet, mint a mikuláscsomagot decemberben.
 
Én viszont maradok itt, a politikai senkiföldjén, a saját véleményemmel, ahol nincs se zászlólengetés, se katonai díszszemle. Itt vagyok én, egy civil ember, aki nem akarja egyik tábor szenteltvízét sem kortyolgatni. És nem, nálam nem lesz olyan, hogy a jobbosok és balosok egymás haját tépik, ellenben lesz és lehet gondolkodni, véleményezni, érvelni, vitázni. Kulturáltan, emberhez méltóan, szektafröccs nélkül.
 
Jöhet ide mindenki, aki dumálni akar, vagy csak benne van a kommentbugi az ujjában. Jöhet narancsos, piros, lila, csíkos, pöttyös, sőt akár marslakó és ufóember is. De nem jöhet az, aki kizárólag a saját visszhangját akarja visszaüvölteni, mert nálam nincsenek hangszórók a falban, csak egy-két ember, akiknek még nem rohad le az agyuk a politikai szentháborúban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...