Magyar Péter, a plüss Robin Hood – avagy a nagy premier
Magyar Péter a saját életét sorozatként rendezné meg, ha tehetné – de mivel a sors nem adta meg neki a Netflix-szerződést, hát kénytelen a magyar közélet színpadán játszani el a főhőst. Ő az önjelölt Robin Hood, aki a színpadon a népért küzd, a háttérben pedig luxuspáholyban kortyolja a pezsgőt, izé.... a buborékos ásványvizet. Is.
A hősi köpeny alatt azonban valójában plüssborítás lapul: minden mozdulata túl színpadias, minden szava túl drámai, és minden mosolya olyan merev, mintha egy tükör előtt begyakorolta volna, melyik szögből látszik a leginkább „karizmatikusnak”.
Pislogás nélkül hazudik. Ez nem túlzás, hanem napi rutin: Magyar Péter olyan természetességgel mond valótlanságot, mintha más azt mondaná: „Jó napot!” Amikor arról beszél, hogy ő bizony a nép egyszerű fia, aki sosem keres különleges bánásmódot, már rég körülállja öt testőr, mint valami mozgó díszlet. Aki egyszer látta, ahogy a piacra „leereszkedik” a nép fiai közé, azt sem felejti el: ott áll a kofák között, mindenki áhítattal bólogat, a kamerák forognak, majd hirtelen cut! – és már száll is be a fekete, sötétített üvegű autóba.
Epizód 1: A stadioni szelfi
A legenda szerint ő nem luxuspáholyokban ül. A valóságban viszont pontosan ott, ahol a pogácsát aranytálcán, a szódát pedig ezüstpohárban hozzák. Az Instagramra mégis olyan képek kerülnek, mintha a harmadik szektorban, műanyag széken ülne, vállán a szomszéd szotyihéjával. A fotón persze véletlenül belóg az egyik testőr fülhallgatója.
Epizód 2: A testőr-paradoxon
„Én csak egy vagyok közületek” – hirdeti, ám közben öt testőr lépdel mögötte, még a kávégéphez is, nehogy valaki váratlanul rányomja a hosszú kávét. A látvány komikus: mintha egy falusi színjátszókör túlzásba vitte volna a középkori királyvédelmet.
Epizód 3: A mikrofon-reneszánsz
A beszédeihez annyi mikrofont állítanak fel, hogy egy rockzenekar is koncertet adhatna vele. Hangja hol rekedten hősi, hol lágyan együttérzően recsegős, de mindig úgy, hogy a hallgatóság elhiggye: korszakos hőst hallgatnak. A poén csak az, hogy minden második mondatát két kattintással cáfolni lehetne. De mire bárki ellenőrizné, ő már továbblibbent a következő „igazságra”.
Epizód 4: A piactér királya
A kamerák előtt figyelmesen hallgatja a panaszokat, bólogat, majd ünnepélyesen kijelenti: „Veletek vagyok!” – aztán a jelenet végén a nép közt hagyja a kofát, a paprikát és a nyomorúságot, ő maga pedig testőrök gyűrűjében és önkéntes szektafanok lánc-lánc-eszterlánc játéka fedezékében visszavonul a sötétített autóba, ahol a sofőr már indítja is a motort.
És mindeközben a rajongói még mindig isszák minden szavát, mintha az Evangélium új, plüssborítású fejezetét hallgatnák. Ők azok, akik a bizonyítékokat is legfeljebb legyintve intézik el: „Ugyan, ez csak a gonosz média.”
Így aztán Magyar Péter nyugodtan folytathatja a napi rutint: reggel tükörbe néz, karizmatikusan mosolyog, és azt mondja magának:
– „Ma is én vagyok a nép hangja.”
Csakhogy közben a nép egyre halkabb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése