Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 453.

 ÉN ÉS A TELEFONOM – A XXI. SZÁZAD BŰVÖS TÜKRE - írhatta volna akár Magyar Péter


 

Be kell vallanom valamit: a telefonom lett a legjobb barátom, a szeretőm, a pszichológusom és a börtönőröm egy személyben. Nem tudom, mikor történt, de valahogy ő vette át az irányítást. Már nem én tartom a készüléket – ő tart engem.
A kijelző fénye a reggeli napfényem, a rezgés a szívverésem ritmusa, a piros értesítés a napi boldogságadagom. Ha a zsebemben megmoccan, végigfut rajtam az áram: pupilla tágul, tenyér izzad, agy felszabadítja a dopamint, mintha minimum Nobel-díjat kaptam volna. És amikor nincs ott – amikor a kijelző sötét, a chat üres, az értesítések némák – jön a remegés. Az elvonás.
 
A közösségi média lett a dílerem. Kiosztja az adagot: lájkokból, szívecskékből, megosztásokból kever egy szép koktélt. Egy rossz komment? Semmi gond, letiltom és máris ott a következő adag, egy új üzenet, egy új értesítés, egy új illúzió, hogy számítok. És én falom, mint a cukrot, mint a gyerekkori vattacukrot a vidámparkban – csak itt a végén nem rózsaszín ujjlenyomat marad, hanem kimerültség és egy lemerült akksi.
 
Mostanra ott tartok, hogy beszélgetések közben is oldalra sandítok, mint egy titkos szeretőre. A barátaim beszélnek hozzám, de én már rég a kijelző mögött élek. A valóság? Az túl halk. A virtuális világ? Az ordít. És én rohanok, hogy ne maradjak le egyetlen vibrálásról sem.
 
Szóval igen: függő lettem. A telefonom a XXI. század bűvös tükre. És minden reggel belenézek, abban reménykedve, hogy visszanéz rám valaki, aki végre nem csak görgeti az életét, hanem élni is tudja.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk