Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 487.

 


Ruszin-Szendi Romolusz ismét színpadra lépett: fegyvernek látszó tárggyal vonult fórumozni. A közönség persze ámulva nézte, mintha a biztonságpolitika Chuck Norrisa ereszkedett volna közéjük. Csakhogy a kellék mellett feltűnően hiányzott valami: az agynak látszó szerv.
 
Pedig milyen praktikus lett volna! Egy kis logika, némi józan ész, sőt — ha nagyon merész dolgot kívánunk — talán még valós érvek is. Ehelyett maradt a színjáték: pózolás, nagy szavak, és az a semmivel össze nem téveszthető „én vagyok a legkomolyabb ember a teremben” tekintet.
 
Magyar Péter persze rögtön megmagyarázta: ez szükséges, mert fenyegetik őket. Ám ha kicsit félretesszük a drámai hangsúlyokat, semmi másról nincs szó, mint szimpla paranoiáról. Ezért tartanak testőröket is, mintha minimum James Bond és a SPECTRE közé pottyantak volna a magyar közélet szürke unalmából, és ezért játszanak a sárga mellényes önkéntesek "lánc-lánc-eszterlánc" körtáncot a messiás körül.
 
Csakhogy egy színházhoz kell forgatókönyv, a hadtudományhoz stratégia, a közélethez pedig gondolat. Nála meg legfeljebb a fegyvernek látszó tárgy volt kéznél — mintha az pótolni tudná a hiányzó tartalmat.
 
Végül is: ha valakinek nincs agya, még mindig próbálhatja fegyverrel és testőrrel imitálni a tekintélyt. Csak hát az eredmény inkább kabaré, mint konferencia.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk