Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 487.

 


Ruszin-Szendi Romolusz ismét színpadra lépett: fegyvernek látszó tárggyal vonult fórumozni. A közönség persze ámulva nézte, mintha a biztonságpolitika Chuck Norrisa ereszkedett volna közéjük. Csakhogy a kellék mellett feltűnően hiányzott valami: az agynak látszó szerv.
 
Pedig milyen praktikus lett volna! Egy kis logika, némi józan ész, sőt — ha nagyon merész dolgot kívánunk — talán még valós érvek is. Ehelyett maradt a színjáték: pózolás, nagy szavak, és az a semmivel össze nem téveszthető „én vagyok a legkomolyabb ember a teremben” tekintet.
 
Magyar Péter persze rögtön megmagyarázta: ez szükséges, mert fenyegetik őket. Ám ha kicsit félretesszük a drámai hangsúlyokat, semmi másról nincs szó, mint szimpla paranoiáról. Ezért tartanak testőröket is, mintha minimum James Bond és a SPECTRE közé pottyantak volna a magyar közélet szürke unalmából, és ezért játszanak a sárga mellényes önkéntesek "lánc-lánc-eszterlánc" körtáncot a messiás körül.
 
Csakhogy egy színházhoz kell forgatókönyv, a hadtudományhoz stratégia, a közélethez pedig gondolat. Nála meg legfeljebb a fegyvernek látszó tárgy volt kéznél — mintha az pótolni tudná a hiányzó tartalmat.
 
Végül is: ha valakinek nincs agya, még mindig próbálhatja fegyverrel és testőrrel imitálni a tekintélyt. Csak hát az eredmény inkább kabaré, mint konferencia.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk