Nyomorban nyaralók – luxuskiadás
Tizenöt éve ugyanaz a lemez: itt a legmagasabbak az árak, az adók, a benzinár, a kenyérár, sőt még a lángos is aranyporral szórva kerül a strandon a tányérra, legalábbis az ára alapján.
Aztán ezek a „mélyszegénység krónikus áldozatai” ott ülnek Saint-Tropez kikötőjében egy 18 eurós Aperol Spritz mellett, és keserűen posztolják a Facebookra: „Magyarország elviselhetetlen, nincs jövőnk!” – miközben a háttérben a jachtjukra épp érkezik a friss homár.
A Tisza-szavazó új népi játéka: nyomor-olimpia. A versenyszámok: ki tudja hangosabban kiabálni, vagy legalább posztolni, hogy „ez már a Balkán”, miközben az Air France business class ülésében elheverve élőzik; ki tudja látványosabban szidni a kormányt, miközben olaszországi borkóstolóról posztol; és ki tudja drámaibban előadni a „mindent elvesznek tőlünk” monológot, miközben a saját villájában az inas épp a pezsgőt bontja.
Ezek az emberek nem a valódi szegénységet akarják megszüntetni – azt csak látványosan szeretnék megélni, mintha valami különleges klub lenne, ahová ők már előre megváltották az éves tagságit.
A „mindent elvettek” narratíva pedig pont addig tart, amíg ki nem hozzák a sushi-tálat.
Egyszer igazán megélhetnék ők is, ahogy a villanyórát viszik a gázórával együtt – pusztán csak azért, hogy bátran botorkáljanak gyertyafényben, ha már ennyire mélyen élik a mindenszarizmust.
A logika egyszerű: ha már nekik lelkileg rossz, legyen fizikailag is rossz mindenkinek. Mindenki másnak.
A gond csak az, hogy a jobb érzésű, dolgozó emberek is meginnák ennek a levét. Mert a jó dolgukban lázadni vágyók sosem egyedül ugranak a mocsárba – mindig magukkal rántják azt is, aki épp a partról próbálná kihúzni őket.
Így lesz a „társadalmi igazságosság” nevű szent küldetésből egy országos sárdagasztó bajnokság, ahol a fődíj: mindenki nyomorultul élhet, de legalább egyenlően.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése