A FIGYELEM ELRABLÁSA
A magyar közbeszéd jelenleg nem más, mint egy rossz vásári bódé: hangos, rikító és bántóan üres. A stand mögött ugyanaz a három mutatványos ordibál felváltva, és mi, a közönség, minden nap ugyanarra a műsorra váltunk jegyet.
Hol egy homályos fotó kering a miniszterelnökről egy repülőn, hol egy vidéki birtok egzotikus állatállományának száma kerül az országos diskurzus középpontjába, máskor pedig egy újonnan színpadra lépő, önjelölt politikai sztár pózolgat önfeledten, mintha a jövő megváltása a megfelelő szögből készült fotón múlna.
Közben a világ a háttérben csendesen, de kérlelhetetlenül forr. Háborúk dúlnak, amelyek nemcsak a térképeket rajzolják át, hanem gazdaságokat, szövetségeket és emberéleteket tesznek tönkre. Európa egyre inkább díszlet a három nagyhatalom színpadán, miközben a klímaválság, a vízhiány, az energiaválság és a mesterséges intelligencia robbanásszerű térnyerése már nem jövőbeli kockázat, hanem kézzelfogható, jelen idejű tény.
Mégis, amikor ezekről kellene beszélni, a nyilvánosság úgy tesz, mintha süket lenne. Mintha fontosabb lenne a legújabb politikai mém, mint a béketárgyalások hiánya vagy csődje. Mintha izgalmasabb lenne egy megjátszott felháborodás, mint az, hogy Európa hogyan kerülhetné el a végső jelentéktelenségbe fulladását.
Mintha könnyebb lenne minden valódi kihívást halogatni, amíg végül már késő lesz reagálni.
Ez a figyelem elrablása. Ez a társadalom tudatos lebutítása, ahol a zaj elnyomja a lényeget, a díszlet elfedi a valóságot, és az apró, ártalmatlan botrányok látszólagos mozgása elfeledteti, hogy a színfalak mögött a sorsunkról, a jövőnkről, az életünkről döntenek.
Az igazi tragédia nem az, hogy a nagyok ott fenn, na ők ezt így szeretnék, hanem az, hogy mi magunk is hozzászoktunk. Már nem követeljük a lényeget. Már nem háborodunk fel azon, ha az égető kérdések helyett gumicsontot dobnak elénk.
Inkább mi is beállunk a vásári tömegbe, és nézzük a bódé előtt a mutatványt, mert ott legalább van valami fény, zaj, mozgás.
Pedig a zaj mögött a csend egyre sűrűbb. És a csend nem a béke jele – hanem annak, hogy épp most veszítjük el a jövőnket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése