Hát tessék, itt tartunk: valaki krétával felírta, hogy L. J. = C. K.. Na és? - kérdezi a többség. Ez ma már kb. annyira számít bűncselekménynek, mint ha valaki a kocsmában hangosan azt mormogná, hogy a sör drága. Mindenki látja, mindenki érti, de a felelősök inkább csöndben a pohár aljára néznek.
Meddig kell még tűrnie annak a magyar állampolgárnak, aki merészel egy morzsányit is nemzetben gondolkodni, merészel konzervatív értékeket vallani, hogy potenciális célpontként legyen kezelve? Vagy talán a „rend” és a „jog” nálunk már csak díszlet, amit akkor vesznek elő, ha valakinek politikai érdeke fűződik hozzá?
Ha egyenlőségjelet húznak, azzal valójában szakadékot rajzolnak. És mégis: se nyomozás, se felelősségre vonás, csak a jól ismert vállvonogatás. Ki kivel játszik össze? Talán ugyanazok, akik reggel még a törvény betűjéről prédikálnak, este pedig röhögve radírozzák ki a jog következményeit.
George Orwell szerint: „minél messzebbre sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt.”
És lám, igaza van: elég megnézni, mi zajlik a „haladó” körökben Charlie Kirk halála kapcsán. Egyesek úgy ünneplik a gyilkosságot, mintha nemzeti ünnep lenne, mások örömhírként terjesztik, sőt akadnak, akik odáig süllyednek, hogy hangosan hahotáznak azon: „micsoda mulatság, hogy Kirk gyerekei apa nélkül nőnek fel!” Mintha az árván maradó gyerekek tragédiája bármiféle vicc tárgya lehetne.
De ne aggódjunk, nálunk mindig minden rendben van – legalábbis a sajtótájékoztatókon. A valóságban meg majd akkor csodálkoznak, amikor nem krétával, hanem vérrel íródik fel az aszfaltra a következő üzenet. És akkor már hiába mutogatnak másra: a felelősségük bűnrészesség.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése