Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 448.

Az Ámen-szekta.


 

Ők azok a digitális önkéntes hittérítők, akiknek az IQ-ja és a kommentjei között pontosan ugyanannyi kapcsolat van, mint a szenteltvíz és a mosogatás között: semmi.
 
Poszt: „Ég a ház, bent a nagymama, a gyerek és a kutya.”
Komment: „Ámen 🙏”
 
Poszt: „A szomszéd megmérgezte a kertemet, meghaltak a tyúkok.”
Komment: „Ámen 🙏”
 
Poszt: „Egy új kutatási eredmény szerint a Föld gömbölyű.”
Komment: „Ámen 🙏”
 
Ezek a lelkek azt hiszik, hogy a mennyei helpdesk nonstop ügyeletben áll:
– „Jézus, itt 153 darab 🙏 gyűlt össze egy eltűnt hörcsögért, dobj már le neki egy útjelző csillagot!”
– „Oké, de csak akkor, ha elég nagybetűs az ÁMEN.”
 
És persze, ha nem írod oda, hogy „Ámen 🙏”, jön a passzív-agresszív ítélet: „Majd te is könyöröghetsz, ha bajban leszel!” – mert náluk az empátia és a megvetés kéz a kézben jár, csak az emoji más.
 
Az Ámen-szekta az a külön kaszt, amelyik komolyan hiszi, hogy a Facebook-komment a modern rózsafüzér, és minden „Ámen 🙏” után egy lépéssel közelebb kerülnek a mennyország VIP-lounge-ához, ahol majd filteres vízzel és mennyei wifi-vel várja őket Szent Péter.
 
És ami a legszebb: ha egyszer eltűnne a „🙏” emoji, ezek az emberek kollektív idegösszeomlást kapnának. Ott állnának a telefonjuk fölött, és zokogva írnák: „Ámen... de nem érzem szentnek!”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...