Kukorékolás Kötcsén
A Tisza népe mostanra úgy szalad szét, mint mikor a vásárban kiborul a stand alól a ládányi tyúk: mindenki kapkod, verdes, de előre nem jut senki. A kiskakas pedig eközben Brüsszel felé kapirgálja a nyomokat, mintha ott lenne a megváltás – vagy legalább egy kukoricás, ahol el lehet bújni és megvédik őt a csúnya rókától.
Ha szóra bírják őket, jön a klasszikus: félmondatok, nyelvbotlások, széttárt karok. Pont mint a házaló, aki drága csodamasinát tukmált a szomszédra, de másnap már nem indul be az „örökéletű” motor, ámde reklamálni már rég nincsen kinél. Csakhogy itt nem hibás háztartási kütyüről van szó, hanem egy adóról, amit még a legügyesebb beszédtechnika sem tud kicsavarni, és a garancia is kábé annyi, mint az MLM ügynör árulta arckrémnél. Lerohadt a fél fejed? Sebaj, te kented fel, te akartad, viseld a következményeket.
Most éppen Kötcsén készül nagy leleplezésre a kiskakas, aki új arcokat ígér, mintha az előzőek fényesre koptatták volna a porondot. Pedig a casting, a szereposztó dívány ugyanaz volt, mégis valamit remél. A falubeliek csak pislognak: miért pont oda kell vinni a kiabálást, ahol eddig a rend, a takaros udvarok és a csend volt a helyi valuta?
A kiskakas persze nem a párbeszédért megy, sokkal inkább azért, hogy a falu főterén is ugyanazt csinálja, amit az országban: szítja a zajt, a gyanakvást, a civakodást. És aki egyszer a békés faluba veszekedést és balhét visz, attól aligha várhatunk mást országos méretekben. Az mindenhová ugyanazt a viszálykodást, mételyt, paranoiát és gonoszságot fogja elvinni.
Pedig egy országot nem lehet rikácsolással építeni. A rikácsolás és a mások fikázása ugyanis nem cement, legfeljebb törmelék. Amitől mindenki poros lesz, csak ház nem áll meg tőle stabilan. Sok munka és még több türelem kellene, szeretetből pedig egy kis tartalék. A kiskakas azonban csak kukorékol, és azt szent meggyőződéssel hiszi, ettől kel fel a nap.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése