Ünnepélyesen átadták Budapest első iskolautcáját, ahol mostantól nem autók pöfögnek, hanem a belvárosi életminőség. Legalábbis a sajtóanyag szerint. A valóságban ez az utca nem más, mint a város ingatlanmutyijának legújabb kirakata: ha már parkot nem lehet építeni, mert a telek - aranyárban ugyan, de - kell a haveroknak, akkor lefestjük az aszfaltot zöldre, kirakunk pár kaspót, és kész a „fenntarthatósági csoda”.
A gyerekeknek van hol játszaniuk? Van! Ott az aszfalt, csak most székekkel és virágládákkal szegélyezve. Kell árnyék? Majd veszünk napernyőt, hiszen a fák gyökerei útban lennének a mélygarázs-projekteknek. A kaspós fa pedig külön előny: mobilis, könnyen arrébb gurítható, ha épp jön az új társasház, amit a városvezetés egyik jó barátja álmodott ide.
Az igazi innováció viszont a kommunikáció: a korrupciót és a betonvárost sikerült eladni, mint „minőségi, belvárosi életet”. Innen már csak egy lépés, hogy a Nagykörútból „közösségi futópálya” legyen, ahol az autók között kell szlalomozni, a rakpartból pedig „wellness-központ”, mert ott legalább víz van.
De ne legyünk hálátlanok! Mostantól a szülők és a gyerekek együtt élvezhetik a közösségi teret, miközben a háttérben csilingel az aranyóra: minden négyzetméter belvárosi aszfalt újabb százmilliókat ér a megfelelő zsebben.
Budapest mottója 2025-re: „Park nincs, mutyi van – és még szék is jár hozzá.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése