Ötven felett – a szabadság ironikus luxusa
Ötven felett már nem kell bizonyítanunk semmit. Ha valaki nem hiszi, hogy tudunk e-mailt írni, akkor nyugodtan megengedjük neki, hogy tovább éljen a barlangrajzok korszakában. Ha pedig valaki „self-care” workshopra hív, rávágjuk: mi ezt régen úgy hívtuk, hogy "kád, habfürdő, csend".
Emlékszünk arra, amikor a férfiak még telefonszámot kértek és utánunk fütyültek. Ma már csak a véleményünket osztják meg kéretlenül, és ugyanúgy nem kérdeztük őket, mint akkor. A különbség csak annyi, hogy most már nem pirulunk, hanem ásítunk.
Az életünk közepén állunk, egy lábbal még a diszkógömb alatt, a másikkal már a reumatológus rendelőjében. Híd vagyunk a pörgés és a gyógytorna között.
A filmhősök nekünk nem változnak. Ha valaki egyszer ollókezű különc volt, nekünk nem lesz belőle karibi rumos kalóz. A memóriánk válogatós: nem az IMDB-t követi, hanem a saját romantikánkat.
A smink? Már nem művészet, hanem logisztikai kérdés: érdemes-e fél órát vesztegetni, hogy aztán a buszon leizzadjuk magunkról? A magas sarkú? Pont annyira praktikus, mint a villanykörte a sivatagban.
Nem attól tartunk, hogy a férfiak nem néznek meg, hanem attól, hogy mi már nem vesszük észre, mert épp a vérnyomásmérőt vagy a szemüvegünket keresgéljük.
A gyerekek? Már rég túlnőttek rajtunk. Egykoron megmosolyogtuk anyáink bölcsességét: „Majd könnyebb lesz, ha a saját lábukon járnak.” Ma már tudjuk, igazuk volt: akkor lett könnyebb, amikor a saját pénzükön mentek már étterembe.
A karrier? Kipipálva. A hitelek? Lezárva. A miniszoknya? Kiárusítva. Maradt a tapasztalat, a gúny és az a fajta szabadság, hogy bármit mondhatunk, mert legfeljebb annyit reagálnak: „Na, tipikus ötvenes.”
Már minden pofon elcsattant, minden csapdát kipróbáltunk. Újdonság nincs, csak az a felszabadító érzés, hogy végre tényleg nem kell senkinek megfelelnünk.
És hogy miről álmodunk? Nem rózsaszín babaruhákról. Hanem például arról, hogy egy teljes napig senki nem kérdez tőlünk semmit.
P.S. Ha reggel kilenckor pezsgőt bontunk, az nem hóbort, hanem az életkor egyik legnagyobb vívmánya: a szabad választás.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése