Nosztalgia
Régen a fotós először körbejárta a témát, keresett egy jó szöget, figyelte a fényt, és közben még talán gondolkodott is. Ma a képkészítés legfőbb kelléke a feltöltött mobil és a stabil internetkapcsolat – a többi már csak póz és filter kérdése.
A képi világ szellemi tápláléka nagyjából a közösségi médiás trendekre korlátozódik: ma egy gőzölgő cappuccino több figyelmet kap, mint egy gondosan megkomponált művészi fotó.
A közbeszéd romlásához persze nem kellett sok – a Big Brother és a Való Világ, meg a hasonló műsorok óta az átlagos szókincs visszafejlődött a „ki esett ki a villából?” és a „szavazz rám SMS-ben!” szintre. Az írott szövegek pedig követik a trendet: a több bekezdéses értekezéseket felváltotta a háromszavas üzenet, amit három sírva röhögős emoji tesz „tartalmasabbá”.
Az írók és újságírók helyzete sem szívderítő. Egykor a toll mesterei napokig, hetekig, hónapokig csiszoltak egy cikket vagy regényt, hogy gondolatot ébresszen, vitát gerjesszen, esetleg világot formáljon. Ma a „tartalomgyártó” címke alatt mindenki írónak és újságírónak számít, aki képes egy posztot megfogalmazni, amiben szerepel a „sziasztok” és legalább egy link. A hírek gyakran abból állnak, hogy valaki bemásol egy másik oldalon látott anyagot, kicsit átírja a címet, és mellétesz egy „szenzációs” fotót, amit egy stock-oldalról vadászott le. A riporteri kérdés ma gyakran annyi: „Hogy érzi magát most?”, az írói mondat pedig úgy kezdődik: „Egyszer volt, hol nem volt, a TikTokon…”.
A vizuális kultúra is hasonló lejtőn van. Az elvont, gondolatot ébresztő képek helyett jönnek a kíméletlenül egyértelmű fotók: „itt vagyok, ezt eszem, ezt vettem, ilyen a kutyám ma”. A fotóművészet mélyértelmű csendjét elnyomta a kattintás utáni azonnali megosztás kényszere. Ma már nem a fény és árnyék játékát értékelik, hanem azt, hogy a latte habján tökéletes legyen a szívecske, ami ha nem sikerül, ott a filter.
Így jutottunk el oda, hogy a „fotós” ma gyakran csak annyit jelent: valaki, aki nem ejti le a telefont, miközben fején virágkoszorú-effekt villog. Az „író” pedig az, aki képes a három mondatos posztot „blogbejegyzésnek” hívni. A „riporter” meg az, aki tudja, melyik emoji illik legjobban a címlapra.
Művészi többlet? Csak ha a hashtag annak számít.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése